Rendszerüzenet
2020. október 09.

RefKatedra munkatársi találkozó

A RefKatedra a Tiszántúli Református Egyházkerület belső képzési programja, mely az egyházi élet különböző területein nyújt segítséget a gyülekezetek lelkipásztorainak, presbitereknek, hitoktatóknak, tanároknak, intézményvezetőknek.

A Refkatedra 2021-ben szeretné elindítani kurzusait, pályázati alapismeretetektől a gyülekezetépítésen át a fenntartói felelősségig 17 területen. A kurzusok csoportmunkára hívják meg a résztvevőket, tapasztalatcserére és közös tevékenykedésre kínálnak majd lehetőséget.

Október 5-én egy egésznapos találkozó keretében mutatkoztak be a kurzusok, és kaptak visszajelzést egymástól terveikre, prezentációjukra, bemutatkozó kisfilmjükre.

Ezen a munkanap egy olyan áhítattal kezdődött, melyen az újrakezdés helyeződött figyelmünk középpontjába: „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok.” (Jn 21, 6) – mondja Jézus a tanítványoknak, akik azon a reggelen semmit sem fogtak.

Biztatással kezdődött a nap, és a bemutatkozások alatt is a biztató szó határozta meg a visszajelzéseket.

Olyan volt ez az együtt töltött munkanap, mint amikor egy társasjáték elemeit, szabályait elkészítik, és egy jó hangulatú társaság kipróbálja, hogy működik-e. Sikerült-e minden játékost bevonni, van-e összhang a játékélményben, elegendő szabályt írtunk-e a játék elindításához. A hasonlat azért is lehet alkalmas, mert az egész tanulási folyamat, melyet a RefKatedra képvisel, jó lenne, ha hasonlítana ahhoz a játékhoz, melyben önfeledten tanulunk meg új ismereteket, jutunk önismeretre, és szerzünk képességeket.

Novemberre szeretnénk elkészíteni programfüzetünket, melyben megjelentetjük kurzusaink kínálatát.

Tóth-Mihala Veronika

Fotók: Nagy György és Szirák Sára