Rendszerüzenet
2020. október 07.

Matula-napok - idén 18. alkalommal

A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma újraindulásának 20. évében, az idén (2020. október 5-9.) immáron tizennyolcadik alkalommal kerül sor – nemes hagyományként - a MATULA-NAPOK programjainak megrendezésére, amely átfogja az iskola egészét, főleg annak közösségi, hitéleti, művészeti és sport területeit. A programok időtartama minden évben Szabó Magda Kossuth-díjas író, iskolánk egykori diákjának és későbbi tanárának a születésnapja (október 5.) és Dóczy Gedeon névnapja (október 10.) köré szerveződik.

Különös figyelmet fordítunk most a programok megszervezésében a Covid-19 koronavírus világjárvány miatt az egészségügyi szabályok teljes mértékű betartására. Éppen ezért a korábbiaktól eltérően kevesebb eseményt tudunk megrendezni, bízva abban, hogy a pandémia elmúltával ismét visszaállhat a korábbi gazdagabb programkínálat. Sajnos az idén emiatt csak jelenlegi dákjaink és tanáraink vehetnek részt a programokon, mások csak a sajtó és a média közvetítésével lehetnek részesei a rendezvényeknek.

Az eseménysor a 18. Matula-napok nyitóáhítatával kezdődik, amelyet az iskola Dísztermében tartunk olyan formában, hogy a vendég lelkipásztor igehirdetését videóra vesszük, (Nemes Vitold segédlelkész, volt dóczys diák szogálatával). Ezt az igehirdetést tekinti meg a diákság az osztálytermekben, majd az aradi vértanúkról szóló emlékműsort, a 10.A osztály közreműködésével, szintén felvételről, valamint Czapp Katalin igazgató asszony megnyitó beszédét tekintjük meg (2020. október 5., hétfő 8.00-8.45). Másnap Gróf Batthyány Lajos városi domborművénél (2020. október 6., péntek 9.10) is ünnepélyes koszorúzást tartunk. Az emlékműsorban szereplő diákok koszorút helyeznek el a Hősök temetőjében. (2020. október 6., kedd 13.45).

Megemlékezést áhítatot és koszorúzást tartunk a köztemetőben Szabó Magda Kossuthdíjas író sírjánál, a születésének 103. évfordulóján (2020. október 5. hétfő 12.00-12.30) Ugyanekkor főhajtással tisztelgünk a köztemetőben Dóczy Gedeon hajdani igazgató, Koncz Aurélné Karácson Ottília egykori igazgató, valamint az iskolánkat 2000-ben újraindító és 2006-ban elhunyt Kunszabóné Dancs Edit igazgatónő, továbbá Dr. Kopányi Mária internátus igazgató sírjánál is. Megemlékezünk néhai Dr. Korsós Bálint igazgató úrról, aki 2014-ben hunyt el.

A Dóczy Galériában (310.) Hármashangzat címmel kiállítás nyílik festőművészek, tanárok: Buka László, Homonna György, Rácz Imre alkotásaiból. (2020. október 7. szerda 11.40). Mindezek mellett további rendezvények színesítik még a programokat, a sportesemények közül csak a tanár – diák férfi focimeccset (2020. október 8., csütörtök 10.45-11.30) rendezzük meg a sportpályán. Szabó Magda írónőre életművére gondolva az idén az Emlékházba látogatnak el újonnan érkezett diákjaink. Az iskola 20. éves jubileuma alkalmából Takács Judit tanárnő válogatásában a „20 év …fény által” című fotókiállítást tekinthetik meg diákjaink és tanáraink az iskola ebédlőjében. Megemlékezést és koszorúzást tartunk Dóczy Gedeon iskolai domborművénél- (2020. október 9., péntek 7.50).

A Reformáció hónapjában, a Szeretethíd rendezvényén, a Honvédtemető és Hősök temetőjében megemlékezésen és hadisír-gondozáson vesznek részt 9. évfolyamos diákjaink iskolai közösségi szolgálat formájában. Ez egyben a rendezvénysorozat záró alkalma is 2020. október 9., péntek 14.00).

A MATULA-NAPOK elnevezést az írónő Abigél című regényéből vettük, melyben egykori iskolájára is utalva használja ezt a nevet a regénybeli intézetre vonatkoztatva. Iskolánk életének egyik legfontosabb eseménye ez a rendezvénysorozat, hiszen szerteágazóan szövi át a múlthoz való kapcsolódásán és a jelenben való kitekintésén keresztül az itt tanuló diákok és az itt tanító

tanárok egész közösségét, hatást gyakorolva a diákok hitbeli és közösség megélési képességeinek fejlesztésére. Az egyházhoz, a nemzethez, az iskolához és a lakóhelyhez való kötődés esélyeit nagymértékben elősegíti.

Szeretettel hívunk és várunk minden mai diákot a jubileumi eseményekre a 18. MATULA-NAPOKRA!

Debrecen, 2020. október 2., Összeállította: Ablonczy Béla református lelkész, vezető vallástanár, programszervező