Rendszerüzenet
2020. szeptember 28.

Teremtés Hete 2020-ban, avagy A remény nem csal meg

Idén egy szinte még soha nem tapasztalt helyzet állt elő; az egész életünk fenekestül felfordult, így nem csoda, ha elsősorban a saját sorsunk alakulását tartjuk szem előtt. Még ilyen bizonytalan időkben sem szabad azonban megfeledkeznünk az Úr által teremtett világról, és annak megóvásáról, sőt ennek fontossága most még hangsúlyosabb.

Teremtés Hetét, idén szeptember 27. és október 4. között ünnepeljük, amelynek témája a Teremtő bizonytalanság. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagjai ezen alkalomból e témáról való elmélkedésre és természetesen cselekvésre is szólítanak fel mindenkit, aki fontosnak tartja környezetünk védelmét. A Teremtés Hete füzet az ünneplés mindkét aspektusát szem előtt tartva készült el, napokra bontva taglal mindannyiunk számára ismerős témákat (úgy, mint a türelem, a szenvedés, vagy éppen a remény). A füzet továbbá segítséget nyújt a teremtésvédelemhez már sikeresen alkalmazott jó gyakorlatokról, és szó esik benne a jelenleg is tartó pandémiával kapcsolatos felelősségünkről.

S hogy mit ad nekünk az idei Teremtés Hete füzet? Ismert érzések és tapasztalatok újszerű megvilágítását, reményt és segítséget, hogy jobbá tehessük mind saját, mind mások életét. Ezt szem előtt tartva nem kell feltétlenül nagy tetteket végrehajtani, hogy változást hozzunk; elég, ha a lehetőségeinket kihasználva segítünk teremtett világunkon.

A 2020-as évi Teremtés Heti füzet és a plakát elérhető az alábbi linkre kattintva (mind online, mind rövidített, nyomtatható formátumban) LETÖLTÉS

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,3-5 (A Szent István Társulati Biblia szövege szerint.)

Bringázz a templomba! Bringázz a Refibe!

A Magyarországi Református Egyház is elkötelezett a teremtett világ védelmében, ezért a Magyar Kerékpárosklub 2020-as „Inkább bringázz!” kampányának egykerekes támogatója. Ezen együttműködés keretén belül a(z) MRE Ökogyülekezeti Mozgalma közös kerékpározásra hívja a  református gyülekezetek és református oktatási intézmények tagjait.



Felhívás helyi közösségi akció szervezésre a Teremtés hetén 2020.

Szervezzünk programokat a Teremtés hetére!

Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagjaiként hívjuk az egyházi közösségeket, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Teremtés hete alkalmából, 2020. szeptember 27-e és október 4-e között szervezzenek helyi teremtésvédelmi megmozdulásokat!

A 2019-es teremtés heti akciók térképe, megtekinthető: itt

A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek. Kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében. Az egyházi közösségek mintaadóként és értékközvetítőként különösen fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban. Szeretnénk arra buzdítani az egyházi közösségeket, hogy ezekben az akciókban működjenek együtt környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel, ezáltal is szélesítve a teremtésvédelmi összefogást. Hiszen a mintaadás és értékközvetítés akkor a leghatékonyabb, ha közösen történik.

Bátorítunk mindenkit, hogy e szerveződő eseményeket, amint körvonalazódnak, jelezzék felénk. A regisztrált eseményeket megjelentetjük honlapunkon és Facebook-oldalunkon, így más közösségeknek is ötletet, inspirációt adhatunk. Nemcsak a cselekvés fontos, hanem az összefogás is, amelynek egyik módja a kommunikáció: osszuk hát meg együtt annak hírét, ami jó történik közöttünk!

Az akciókat, rendezvényeket erre a linkre kattintva lehet regisztrálni.

A regisztrált eseményeket honlapunkon és az együttműködő teremtésvédelmi szervezetek facebook oldalain közzétesszük, hirdetjük.

Rendezvények szervezéséhez ajánljuk ötlettárunkat és a  Vác Felsővárosi Plébánia által készített teremtésvédelmi keresztutat, valamint a Teremtés Hete füzetet.

Forrás: teremtesunnepe.hu

Facebook esemény: ITT