Rendszerüzenet
2020. szeptember 15.

Támogassuk együtt a fiatal tehetségeket!

Elindult a jelentkezési időszak a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíj Programjára. A nehéz körülmények között nevelkedő, fiatal tehetségeket most mi is támogathatjuk adományunkkal.

A tehetség kincs! – ez a Magyar Református Szeretetszolgálat ösztöndíjprogramjának jelmondata. A tehetség kibontakoztatásához azonban nem elég a kitartó, szorgalmas munka, gyakran külső segítségre, támogatásra is szükség van hozzá. Az iskolai különórák, a megfelelő eszközök beszerzése, a versenyek nevezési díjai ugyanis komoly költséget jelentenek, melyeket nem minden család engedhet meg magának. Ebben a helyzetben nyújt támogatást a Nyilas Misi Ösztöndíj.

 Az évente meghirdetett pályázatra olyan magyar és határon túli magyar nyelvű oktatásban résztvevő 5-12. évfolyamos diákok jelentkezhettek, akik valamely művészeti ágban, sportban vagy természettudományban, bölcsésztudományban kiemelkedően tehetségesek, szociálisan hátrányos helyzetűek. Az anyagi támogatás mellett mentorok is segítik a programban résztvevő diákokat tehetségük kibontakoztatásában a Nyilas Misi Újratöltve-program keretében belül, és többek között a tudatos pénzügyi gazdálkodás és a karrierépítés mikéntjeit is megtanítják az ösztöndíjasoknak.

 Jelentkezni október 31-ig lehet a https://legyenfolytatas.jobbadni.hu/ oldalon keresztül. A beadott pályázatok közül egy szakmai zsűri választja ki a 2020/21-es évad támogatott tehetségeit. A programban résztvevő fiatalok 10 hónapon keresztül, havi 10 ezer forint támogatást kapnak, és tehetségük kibontakoztatásában egy választott mentor is segítségükre van.

 Most bárki támogathatja a nehéz körülmények között élő ifjú tehetségeket a Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának felhívásával vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldésével. Adományozni az alapítvány 10702019-85008898-51100005-ös bankszámlaszámán (közlemény: ösztöndíj) és az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül is lehet.

 A Nyilas Misi Ösztöndíj Programban indulása óta 365 diák vett részt, akik összesen 26,5 millió forint támogatásban részesültek.