Rendszerüzenet
2020. augusztus 31.

Református gyermektábor Tiszacsegén

Ebben az évben is megrendezésre került a református gyermektábor a Tiszacsegei Református Egyházközségben. Istennek hála, hogy ebben a vírus helyzetben is sor kerülhetett erre az alkalomra. A táborban közel 70 gyermek vett részt, akikkel 30 önkéntes fiatal, 11 teológus- lelkész és tanító szakos egyetemista foglalkozott a 3 nap során.

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5:22-23)

 A tábor témája a „lélek gyümölcsei” voltak. A csoportvezetők úgy jelenítették meg történeteket a gyerekeknek, hogy még jobban megérthessék azokat. A reggeleket a templomban kezdtük ének és történet tanulással, majd a kis csoportok elvonultak korosztály szerint, hogy mindenki az életkorához megfelelően kaphassa meg az Isten üzenetét, tanítását. Ez után szabadfoglalkozás következett, amit játékokkal töltöttek ki a teológusok. Ebéd után a délutánokat olyan programok voltak, ahol a gyerekek együtt lehettek és az energiáikat is kihasználhatták. Ilyen volt például a sportnap, vízirendőr bemutató, kompozásással, ugrálóvárral vagy a habparti.
Idén sem maradhatott el a záróműsor, amelyben a szülők láthatták, hogy mit is tanultak a gyermekeik a táborban.

A lelki táplálék mellett megjelent a testi táplálék is, melyet köszönünk a helyi Nyugdíjas Egyesületnek, Tiszacsege Ifjúságáért Alapítványnak, Kézműves Körnek, Bay Barnának és segítőinek, illetve azoknak az asszonyoknak, akik egész idő alatt segítettek a tízórait és az uzsonnát elkészíteni. Köszönjük az adományokat minden felajánlónak.
A hét azonban a gyülekezet számára nem ért véget, ugyanis csütörtökön megrendezésre került a IV. Bibliaolvasó maraton. 1517-re emlékezve 15 óra 17 percig olvastuk folyamatosan, megszakítás nélkül az Újszövetséget. Olvastak kicsit és nagyok, idősek és fiatalok egyaránt. Öröm volt nézni, hogy az Isten Igéje jelen van, azok által, akiket megszólított az Úr, hogy eljöjjenek akár csak egy 10 percet olvasni. Mindez idő alatt lehetett társasjátékot játszani, focizni, építeni közösségünket.

A hét zárása egy ünnepi istentisztelet volt, a családi napunkkal egybekötve. Ezen a napon a Tiszacsegei Hagyományőrzők mutatták meg hagyományaink egy kis darabját. Közöttünk szolgált Nt. Molnár Tamás és felesége, akikkel együtt dicsőíthettük Istenünket. A nap központja a beszélgetés és egymásra figyelés volt.  Nem maradt el a kézműves foglalkozás sem, ahol a gyerekek kiélhették kreatív gondolataikat-mindezt mézeskalácsdíszítés, vagy lisztes lufi labdácska készítés közben. A gyerekek nagy kedvence, az arcfestés sem marad el. Áldott alkalmakban lehetett részünk- mindezért Istennek legyen hála, hogy szép számmal jöhettünk össze és együtt tölthettük a napokat.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segítő kezet nyújtott, hogy megvalósulhassanak ezek az áldott programok.

Lévai Erzsébet

teológus-lelkész szakos hallgató