Rendszerüzenet
2020. augusztus 04.

Az új imaház alapkőletétele Jánkmajtison

A Jánki Református Egyházközség régóta dédelgetett álma valósul meg az új imaház építésével. Az új imaház helyén korábban iskola épület volt, mely idők folyamán életveszélyessé vált, így került sor a lebontására 3 évvel ezelőtt. Az Úr Jézus Krisztus kegyelméből, Püspök úr, Esperes úr közbenjárásával, a Magyar Kormány által elérkezett a megvalósítás kezdete, 2020. augusztus elsején alapkőletételi ünnepségre került sor.

Az imaház hiányát nagyon éreztük, főleg a téli hónapokban gyülekezeti alkalmainkon, konfirmálási felkészülés ideje alatt.

Szabó Béla tiszteletes úr a presbitériummal együtt úgy döntött, hogy pályázzunk egy új imaház építésére és a pályázati lehetőséget kihasználva sikerült elnyerni az építéshez szükséges 44.500.000 forint összeget.

Ünnepségünk alkalmából Ft. Dr. Fekete Károly püspök úr hirdette az igét a templomban az összegyűltek körében. Öröm volt hallgatni a prédikációt, annak mondanivalóját elmélyíthetjük magunkban, hitéletünkben. Megtisztelte még alkalmunkat jelenlétével Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úr.

Az Imaház miért is fontos a keresztyén emberek számára? Imaháznak küldetése van minden nap. A keresztyén ember itt is töltse idejét, áldozatot, erőt, időt ne sajnáljuk magunktól. Minden korosztály lakja be ezt a házat, bővítse az istentiszteletünket, legyen a lelkiszegények otthona. Jézus Krisztus segítő kezet nyújt az Ő hozzá fordulóknak, így tudunk meggazdagodni Ő általa a hitben.

Nekünk kell tovább vinni elődeink keresztyén életét áldozathozatalunkat követve, Jézus Krisztus tanítását nap mint nap kövessük dicső énekeket zengve.

Időkapszula elhelyezésében 7 fő vett részt, ez az esemény felemelő érzés volt élőben látni, amely kapszulába belekerült a presbiteri jegyzőkönyvek, az imaház alaprajza, a községünk és gyülekezetünk története, rég és új fényképek. Nekem nem volt még ilyenben részem. Elszorult a torkom, lelkem remegett, ekkor tudatosult bennem, hogy most indult el az imaház építésének első lépése, igaz ezt sok-sok munka megelőzte.

Istennek hála, hogy mindig gondoskodik a benne bízókban, biztosítja a keresztyén hit gyarapodását nap mint nap az egyházakban, egyházunkban.

  1. dicséret

„Csak vezess Uram végig és fogd kezem,

Míg boldogan a célhoz elérkezem,

Mert nélküled az én erőm oly kevés,

De hol te jársz előttem nincs rettegés”

Bartha Miklósné

presbiter

Fotók: Barcza János