Rendszerüzenet
2020. június 24.

Óvoda a karantén idején

A Hajdúhadházi Református templom kistermében állítottuk ki azokak a munkákat, amelyeket a gyermekek szüleikkel készítettek a járványhelyzet idején. Az óvodapedagógusok nap mint nap a csoportok zárt Facebook-csoportjában tették közé mindazokat az ajánlásokat, amelyeket alaphelyzetben feldolgoztak volna a csoportszoba falain belül. A családokat mindvégig támogattuk a bezártság idején, tartottuk a kapcsolatot velük, odafigyeltünk egymásra.

 

Az óvodai tevékenységekhez kapcsolódó feladatokat nemcsak elküldtük a gyerekeknek, hanem a szülőktől visszajelzést is kaptunk azok megvalósításáról. A Facebook-csoportjukban osztották meg a gyermekmunkákat és mindazokat a pillanatokat, amikor kreatívkodtak, verseltek, énekeltek, mozogtak, együtt tevékenykedtek, sütöttek, főztek, vagy akár kertészkedtek. Ajánlottunk a szülőknek olyan weboldalakat is, amelyek segítették őket a szabadidő tartalmas eltöltésében, a gyermeknevelésben, a lelki életük erősítésében. Jó volt látni, hogy milyen együttműködőek, lelkesek, aktívak voltak. Öröm most már együtt lenni. Köszönjük kitartásukat!