Rendszerüzenet
2020. június 24.

Óvodai évzáró és ballagás a hajdúhadházi református templomban

A Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda iskolába menő óvodásaitól június 14-én 17 órakor, a vasárnap délutáni Istentisztelet keretén belül búcsúztunk el. A világjárvány felülírta a terveinket, így nem az óvodában, a megszokott keretek között szerveztük meg az óvodások búcsúztató ünnepségét. A Hajdúhadházi Református templom méltó helyszínnek bizonyult ahhoz, hogy ezt a fontos eseményt, amely az óvodáskor végét és az iskoláskor kezdetét jelöli, szép és emlékezetes alkalommá tegyük a jelenlegi helyzetben is.

Az Istentiszteletet követően az óvodásgyerekek búcsúverseket, énekeket mondtak, majd az óvoda felnőtt közössége verssel és énekkel köszönt el a gyerekektől.



A pillanatképekből összeállított kisfilm, az ünnepi gondolatok maradandó élményt nyújtottak. A gyerekek könyvet és óvodai tablót kaptak ajándékba.



A megható rendezvény szeretetvendégséggel zárult.

„ISTEN GONDOT VISEL RÁD!” (Máté 6,25-34)