Rendszerüzenet
2020. május 28.

Pünkösd ünnepe

Május 31-én vasárnap, pünkösd ünnepén látogatható istentiszteleteket tartanak a református templomokban, így a Debreceni Református Nagytemplomban is, ahol Fekete Károly tiszántúli püspök hirdeti az igét. Az istentiszteletre szeretettel várják a híveket, valamint élőben követhető lesz a nagytemplom.hu oldalon, a Duna Televízióban pedig felvételről 11 órától. Az alkalmon a Kodály Filharmonikusok tagjai is közreműködnek.

Pünkösdkor – a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn - a Szentlélek kiáradását, Jézus Krisztus ígéretének beteljesedését, a tanítványok képessé tételét a szolgálatra, az egyház alapítását ünnepeljük. A pünkösd szó görög eredetű, jelentése ötven, hiszen húsvét után az ötvenedik nap.

Hogyan szerepel ez a történet a Bibliában?

 „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak" (Az Apostolok cselekedetei 2, 1-5)

Az Magyar Református Egyház Elnökségi Tanácsa május 27-i ülésén azzal a közleménnyel fordult a gyülekezetekhez, hogy „a járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek a higiéniai szabályok betartásával külön kelyhes úrvacsorát tartsanak”, így tehát a gyülekezeteknek lehetőségük van ennek megszervezésére.

Ahol ez nem lehetséges, ott kérik, hogy kövessék a Debreceni Református Nagytemplomból közvetített pünkösdi istentisztelet útmutatásait és a húsvétkor már gyakorolt „online vezetésű” úrvacsorát vegyék otthonaikban.

Az országos veszélyhelyzet kihirdetése óta ez lesz az első istentisztelet a Nagytemplomban, ahol a gyülekezet tagjai ismét részesülhetnek az úrvacsora sákramentumában. A gyülekezet vezetősége nagy figyelmet fordít a szükséges óvintézkedések betartására: a lelkipásztorok szájmaszkban és kesztyűben fogják kiszolgáltatni az úrvacsorai jegyeket, melyek közül a bort külön kis poharakban adják át, és a gyülekezet tagjainak az úrvacsora vétel közben is szükséges a másfél méteres védőtávolság betartása. Az istentiszteleten közreműködnek a Kodály Filharmónia művészei (Csősz János és Györfi Zsolt – trombita, Tornyai Ferenc  – kürt, Alexa Lajos – harsona, Kerekes Imre – tuba, Márku Anikó – timpani, Domján Viktória – fuvola, Dombóvári Zsolt – gordonka, Somogyi-Tóth Dániel – orgona), hogy a komolyzenei művek által még magasztosabbá tegyék az ünnepi alkalmat.

A Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége az alábbi ajánlást fogalmazta meg a pünkösdi úrvacsora ünnepléséhez:

https://ttre.hu/tartalom/5247/3/keruleti/urvacsora-punkosdkor-kozlemeny-az-mre-zsinatanak-elnoksegi-tanacsatol