Rendszerüzenet
2020. május 27.

Úrvacsora pünkösdkor - Közlemény az MRE Zsinatának Elnökségi Tanácsától

Az MRE Elnökségi Tanácsa május 27-i ülésén azzal a közleménnyel fordult a gyülekezetekhez, hogy „a járványügyi változásokra és könnyítésekre tekintettel a gyülekezetek a higiéniai szabályok betartásával külön kelyhes úrvacsorát tartsanak.”

Ahol ez nem lehetséges, ott kérik, hogy kövessék a Debreceni Református Nagytemplomból közvetített pünkösdi istentisztelet útmutatásait és a húsvétkor már gyakorolt „online vezetésű” úrvacsorát vegyék otthonaikban. A Debreceni Nagytemplomból május 31-én, pünkösd vasárnap délelőtt 11 órakor felvételről istentiszteletet közvetít a Duna Televízió.

Ajánlás a Tiszántúli Református Egyházkerület elnökségétől  a pünkösdi úrvacsora ünnepléséhez

Kérjük, hogy csak ott éljenek a gyülekezetek a közösségi alkalmakon az úrvacsorával, ahol meg tudják teremteni a sákramentum kiosztásának méltó, higiénikus és biztonságos feltételeit.

Az úrvacsorát közös kehellyel ne szolgáltassák ki.  

A hívek tartsák be a legalább 1,5 méteres védőtávolságot az úrasztalához járulás közben és a jegyek vétele közben is.

Viseljen mindenki orrot és szájat eltakaró maszkot (kendőt vagy sálat), melyet csak az úrvacsora vételének idejére vegyen le.

A lelkipásztor az ágendai szolgálat után, a jegyek kiosztása előtt, húzzon az úrvacsoraosztás idejére kesztyűt.

Úrvacsora alatt a gyülekezet ne énekeljen, de hangszerjáték vagy szólóének elhangozhat.

Az úrvacsora méltó és biztonságos ünneplését segítsék presbiterek, munkatársak, akik viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot és kesztyűt.

Ahol várhatóan sokan szeretnének élni az úrvacsora sákramentumával, ott fontolják meg a gyülekezetek több istentisztelet megtartását, vagy Szentháromság-vasárnapon is terítsék meg az úrasztalát, a torlódások elkerülése érdekében. 

 

2./ A kenyér vétele

Az úrvacsorai kenyér előkészítésekor, felvágásakor maszkot és fertőtlenített védőkesztyűt szükséges viselni minden közreműködőnek.

Az előkészített kenyeret a jegyek kiszolgáltatásáig letakarva kell tartani.

A kenyér vételekor a lelkipásztor kesztyűvel tesz a hívek nyitott tenyerébe 1-1 darab kenyeret.

 

3./ A bor vétele

A közös kehely használata ebben a helyzetben kifejezetten veszélyes, így azt ne használják a pohárvételre, csak a liturgiában, a kehely felmutatásakor.

A bor vételét mindenképpen külön-külön pohárban kell megoldani, melyeket az úrvacsora alatt nem lehet újra tölteni.[1]

Egyszerre csak egy úrvacsorázó vegye el az úrvacsorai poharat a lelkipásztortól a távolságtartás miatt.

Ha nem egyszerhasználatosak a poharak, akkor az istentisztelet után nem csak tisztítani, hanem fertőtleníteni szükséges azokat.

A bor vétele után a lelkipásztor (vagy a segítő) elkülönített helyre tegye a már használt úrvacsorai poharakat.

 

Áldott Ünnepet kívánva:

A Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége és esperesi kara

Debrecen, 2020. május 27.

[1] Amely gyülekezet nem rendelkezik úrvacsorai poharakkal (vagy elegendő kiskehellyel), a veszélyhelyzetre tekintettel egyszer használatos poharak is használhatók, vagy a gyülekezeti rendezvények alkalmával használatos (üveg)poharak is alkalmazhatók úrvacsorai pohárként a megfelelő higiénés szabályok és biztonsági előírások betartása mellett.