Rendszerüzenet
2020. május 14.

Szóljon a harang

Kedves Testvérek! A Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa kéri, hogy május 22-én, a magyar reformátusok egységére, június 4-én pedig a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, szólaltassák meg harangjaikat a református templomok.

Nyolc évvel ezelőtt – 2012. június 19-20-i ülésének zárónyilatkozatában – a Generális Konvent úgy határozott, hogy június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját felveszi a magyar reformátusok számára javasolt jeles napok sorába. A Konvent a nyilatkozatban kérte a gyülekezeteket, hogy a presbitériumok döntése alapján harangozzanak május 22-én, a Magyar Református Egység Napján, valamint június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.

Idén is arra kérjük a Kárpát-medence összes református gyülekezetét, hogy május 22-én, pénteken – magyarországi idő szerint – délelőtt 10 órakor, illetve június 4-én, csütörtökön délután fél ötkor szólaltassák meg templomaik harangját.

Testvéri köszöntéssel:

Budapest, 2020. május 11.

Dr. Huszár Pál

főgondnok,

a Zsinat világi elnöke

 

Dr. Szabó István

püspök,

a Zsinat lelkészi elnöke