Becseiné Kató Anikó: Agapés angyalok – a Mátészalka-Kossuth téri Református Egyházközség Agapé Házi Segítségnyújtó Szolgálatának 9. évfordulójára

Nem sokkal ezelőtt beszélgetés közben még nézhettük a nekünk kedves emberek sokatmondó mozdulatait, arcuk jól ismert rezdüléseit, az édes mosolyt vagy a kínokat rejtő szomorúságot – nem állt közénk hideg falként üvegfólia, monitor, szakadozó telefonvonal, műholdas égboltot bejáró távolság...

Az otthon elzártsága csodás védettség, a harmónia és boldogság szigete, ha ott együtt lehetünk azokkal, akiket szívük teljességéből szeretünk – s akikre elég időnk ezelőtt sosem volt talán. Az otthon azonban szomorú, magányos börtön mindenkinek, akinek a szerettei távolrekedtek. Sokan csak most kezdjük érezni, hogy mit jelent ez. Most kezdjük jobban megérteni az időseket, az egyedül maradottakat; azokat, akik korlátok közé szorultak, kiszolgáltatottak és másokra utaltak. Mennyire más fénybe kerülnek ezáltal a szüleink és nagyszüleink, akik mindig hiányolnak minket, akik mindig többet akarnak tudni rólunk, mint amennyire nekünk futja beszámolni – mert mindig bajban vagyunk a fontossági sorrenddel, az idővel, s rend szerint túlvállaljuk magunkat. Most látjuk igazán, mit is élnek át nap mint nap ők, akiknek rólunk már egy kép, egy mondat is a nap fénypontját jelenti, velünk már néhány perc is – földöntúli boldogság.

Időseink megértették, hogy minden nemzedék az utódaiért felelős, a gyermekeiért küzd, utánuk rohan inkább, mint elődeihez; ők pedig beérik azzal, ami marad. Legtöbben az utolsó erejükig serénykednek azért, hogy segíthessenek nekünk. Dacolnak az idővel: újabb és újabb nagy célokat tűznek ki maguk elé, hogy aktívak maradhassanak, teherré soha ne váljanak. Áldott legyen értük Isten! Ám az élet utolsó szakasza sokak számára jelent olyan változást, amikor bármilyen nehezen fogadnak is el segítséget, mégis szükségük lehet mások gondoskodására a hétköznapokban. S ha rokoni támasz nincs a közelben, akkor lépnek színre az Agapés angyalok.

Minden túlzás nélkül mondhatom: a 2011. április 1-jén alapított Agapé Házi Segítségnyújtó Szolgálatunk munkatársai – angyalok. Egytől egyig Isten gondviselésében közreműködő, az Ő tevékeny szeretetét közvetítő küldöttek, akik hóban, fagyban, viharban, rekkenő hőségben – vírus ellen vívott háborúban gumikesztyűben és maszkban – töretlen lendülettel, s hittel bátran járnak egyik gondozottjuktól a másikig. S teszik mindazt, amire valóban szüksége van a rájuk bízott időseknek; megteszik a tőlük telhető legtöbbet és legjobbat, úgy, ahogyan azt kérik tőlük. Fáradhatatlanul bicikliznek, sorban állnak boltban, postán, gyógyszertárban, intézkednek hivatalban, rendelőben, kísérnek és felügyelnek, cipekednek, kint és bent is rendezkednek. Segítségükkel ebéd készül, sütemény sül, a kályha meleg, s a kiskert szépül; precíz munkájuk nyomán a ház ragyog. Puha kezük fürdet, ápol, finoman öltöztet, borotvál, fésül, ha szükséges, etet és tablettát számol. Sebeket kötöznek, tisztáznak, tornáztatnak; mosogatnak, mosnak, teregetnek, vasalnak… És beszélgetnek, meghallgatnak, felolvasnak; imádkoznak, szavak nélkül is együtt éreznek, megértenek, szeretnek… S még mennyi mindent tesznek! A gondozottak kezei, lábai, szemei ők: tesznek-vesznek, mennek, látnak, s ha kell, gondolkodnak is helyettük. Időseik számára sokszor gyermekek helyett gyermekek, unokák helyett unokák, társak helyett társak, barátok; s ha eljön az idő – a végső útra felkészítők... De mindenekelőtt: EMBEREK!

Az Agapés angyalok jó emberek és jó szakemberek, akik tudják, hogy ami rossz vagy nehéz, azon lehet segíteni, ami pedig jó, az lehet még jobb. Nyitottak és igényesek a fejlődésre. Minden hónapban összeülnek egy délután, hogy szakmailag és emberileg előrébb jussanak, tapasztalatot cseréljenek, minden dolgukat – nehézségüket és örömüket – őszintén megbeszéljék, a problémáikra megtalálják a legjobb megoldást. Egy összekovácsolódott, magas színvonalon teljesítő csapat ez, amelynek tagjai éppolyan remekül együttműködnek egymással, mint a kiváló intézményvezetővel, gazdasági vezetővel és az irodai munkatársakkal. Mindannyian fontosnak tartják, hogy együtt haladjanak tovább a növekedés útján. Azon az úton, amelyen keresztyén hitük egyre tökéletesebb életgyakorlattá válik, a magánéletükben és szakmai gyakorlatukban egyaránt testet öltő Jézus-követéssé. Vezérigéjük – „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” – a családjukban, munkatársi és gondozotti körükben, s a mindennapjaik teljességében megjelenő életvalóság! Agapés Angyalok, büszke vagyok rátok!

Becseiné Kató Anikó

 pasztorálpszichológus-lelkész,

a Szolgálat mentálhigiénés munkatársa