Rendszerüzenet
2020. március 31.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség közleménye a 2020. március 30-i betöréssel kapcsolatban

Ahogyan már a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság is beszámolt a szomorú esetről, 2020. március 30-án a késő délutáni órákban egy 30 éves férfi erőszakos módon betört a Debreceni Református Nagytemplomba. 

A helyszínre elsőként érkező lelkipásztor és járőr azt láthatta, ahogy az Úrasztalánál imádkozik és a Bibliából olvas a betörő, majd amikor észlelte, hogy már nincs egyedül, ingerülten rongálni kezdte a Nagytemplom berendezéseit az Úrasztala környékén. A néhány percen belül kiérkező rendőrök tudták csak megakadályozni ámokfutását, az elkövetőt rongálás bűncselekménye miatt állították elő.

A károk az Úrasztalát és az egyik ajtót érintik. Mivel a Debreceni Református Nagytemplom műemlék épület, a hibák javítására restaurátor, asztalos, rézműves és lakatos munkáját is igénybe kell venni. A biztosítóval már felvette az Egyházközség a kapcsolatot, a helyreállítás költségének felmérése folyamatban van.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség addig is mindent megtesz annak érdekében, hogy április 5-én a 10 órakor kezdődő Virágvasárnapi istentisztelet online közvetítésében semmilyen fennakadást ne okozzon a hétfői eset.

Imádkozunk a betörést elkövető férfi testvérünkért és lelki békességéért!