Rendszerüzenet
2020. március 19.

Krízisalapot hozott létre a Magyar Református Szeretetszolgálat a járvány miatt anyagi gondokkal küszködőknek

„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat. A befolyt összegből a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek.

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet. A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.

„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket” – hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. „Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.

Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik. A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”. Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.

Az ügyvezető igazgató felhívta arra is a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat is csatlakozott a #maradjotthon mozgalomhoz, melyet egy plusz kihívással egészítettek ki. „Arra kérünk mindenkit, hogy az otthon töltött idejéből szánjon néhány percet arra, hogy rendelkezzen adója 1%-áról és csatlakozzon #odaADOm kampányunkhoz. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Református Szeretetszolgálatnak is nagy szüksége van a támogatásra, hogy segíthessen másokat. Az 1%-ának felajánlása nem igényel plusz anyagi ráfordítást, csak figyelmet” – hívta fel a figyelmet a vezető. A Szeretetszolgálat 18196913-1-42 adószámán várja az adó 1 százalékos felajánlásokat. További információ a Magyar Református Szeretetszolgálat #odaADOm kampányáról a www.jobbadni.hu oldalon olvasható.

Köszönjük, hogy támogatásával Ön is segít a rászorulókon.



A részletekről Juhász Mártonnal, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezetőjével Buzás Bori készített interjút az Európa Rádióban:

Letöltés