Rendszerüzenet
2019. november 13.

Reformációs Emlékpark Bagamérban

November 3-án a bagaméri református gyülekezet hagyományteremtő célzattal Reformációs Emlékparkot hozott létre a templomkertben.

Luther Márton mondta: „Ha tudnám, hogy holnap vége lesz a világnak, még ma elültetnék egy almafácskát.”

Ez az idézet indította el azt a kezdeményezést a bagaméri reformátusok között, hogy emlékezzünk mi is reformátorainkra, akik minden vihar és fenyegettetés mellett ki mertek állni az igazság, az Istennek igazsága mellett. A vihar ez év július 28-án községünket is megtépázta és létrehozta azt a kis csupasz részt a templomunk tövében, ahová megálmodtunk egy Reformációs Emlékparkot.

A Bagaméri Református Egyházközség presbitériuma 2019. október 13-án presbiteri határozatban döntött úgy, hogy Reformációs Emlékparkot hoz létre a templomkertben. Két céllal: 1. Minden évben ültetünk egy fát egy –egy nagy reformátor emlékére a Lutheri szavakon felbuzdulva. 2. Továbbá kopjafát állítunk egy – egy olyan személy emlékére, aki a gyülekezetünkért tett, azért élt, és szolgált, hirdette és cselekedte a reformátori tanokat.

Az első fát, egy bordó levelű kőrist Luther Márton emlékére ültettük el. Emlékezzünk Luther Mártonra és arra, amit ő elindított. Emlékezzünk az ő kiállására. Szilárduljunk meg mi is az Isten tanaiban, merjünk megújulni, még inkább Isten útján járni.

 Az első kopjafa pedig Nt. Gál Győző gyülekeztünk volt lelkipásztorának emlékére lett felállítva. Köztünk végzett szolgálatáért és megélt hitéért hálásak vagyunk a mindenható Istennek! Gyülekezetünk a következő igében láthatja a Gál Győző tiszteletes úron keresztül kapott szent örökségét, ezzel emlékezünk: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam!

S.D.G.

Petróczi Szabolcs

Bagamér, 2019. 11. 12.