Rendszerüzenet
2019. november 04.

Lelkészi csendesnap Balmazújvárosban

A Hirdesd az Igét! program Balmazújvárosban, a Kamilla Hotelben folytatódott, ahol a Nyírségi Egyházmegye lelkipásztorai gyűltek egybe október 27-én és 28-án. A téma az imádkozás volt.

 

A programot Tóth-Mihala Veronika vezette.  Dr. Fekete Károly, Dr. Gaál Sándor, Sipos Brigitta és Veres Péter személyes hangvételű szolgálatira figyelhettünk. Egy nagy csokorba szedve a következők váltak hangsúlyossá számomra: - az imádság lehetőség és felelősség, - imádkozok, tehát vagyok, - az imádságom legyen változatos és folyamatos, - az imádság összeköt Istennel, - imádkozni a közösség nevében az tud, aki egyénileg is imádkozik, - nem tudok imádság nélkül élni. - Jó tanácsként kaptuk a háladoboz alkalmazását, és egy imádsággyűjteménynek az összeszedését.

Volt lehetőség közösen, asztalonként, kis csoportban megosztani egymással egyéni, családi és gyülekezeti tapasztalatainkat, valamint egy általunk választott lelkipásztorral négyszemközt is beszélgethettünk kötetlenül, egy kávé mellett: hogy vagy? – címmel.

Úrvacsorai közösség zártunk ezt a nagyon hasznos és tartalmas Hirdesd az Igét! programot.

Pótor László nyírmeggyesi lelkipásztor

Nyírmeggyes, 2019. november 4.

Fotók: Andrássy Gergő