Rendszerüzenet
2019. szeptember 23.

Önismeret, párkapcsolat, család

A Három Királyfi Három Királylány Alapítvány és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Együttműködési megállapodást ír alá szeptember 25-én szerdán. Az alkalom megnyitója az "Önismeret-párkapcsolat-család" előadás-sorozatnak, amelyet az Alapítvány, a Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem "Család és Karrier" egyetemi kurzus keretében hirdetett meg a két intézmény hallgatóinak.

A Három Királyfi Három Királylány Alapítvány a Három királyfi, három királylány mozgalom háttérintézménye, amelyet Prof. Dr. Kopp Mária alapított 2009-ben azzal a céllal, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, a fiatalok és a családok megfelelő társadalmi támogatást kapjanak a párkapcsolatokkal, a családalapítással, gyermekneveléssel összefüggő kérdésekben és problémákban.

Az együttműködés célja az Egyetem és az Alapítvány közötti együttműködés keretében szellemi erőforrásaik és lehetőségeik koncentrált és optimális hatékonyságú hasznosítása annak érdekében, hogy az Egyetem családbarát munkahelyként még hatékonyabban tudja támogatni munkavállalóinak gyermekvállalását, illetve hallgatóiban a családbarát szemlélet kialakulását.

Az ünnepélyes aláírás 16 órakor kezdődik a hittudományi egyetemen a Kölcsey teremben. Az alkalom megnyitója az "Önismeret-párkapcsolat-család" előadás-sorozatnak, amelyet az Alapítvány, a Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem "Család és Karrier" egyetemi kurzus keretében hirdetett meg a két intézmény hallgatóinak.

Az aláírást követően a nyitó előadást Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta tartja "Szeresd magad és kijössz a pároddal is" címmel.

Az előadások nyilvánosak és ingyenesek.

Az előadás-sorozat alkalmai:

09.25. Dr. Mihalec Gábor - Szeresd magad és kijössz a pároddal is

10.09. Kathyné Mogyoróssy Anita - Lelki bölcső

10.30. Orvos-Tóth Noémi - Sorsunkban élő múlt

11.13. Dr. Mézes Zsolt - Vertikális kötéltánc

11.20. Dr. Balogh Klára - Nem veszekszünk, hanem fejlődünk

11.27. Nagy Tamás - Érzelmi karate: Sziszifusz néha sírva röhögne...

12.04. Sajtos Szilárd - Család és trauma

12.11. Dr. Kádár Annamária - Önismeret + önbecsülés = ❤️

Helyszínek:

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

Kölcsey Ferenc terem (239): 09.25; 10.09; 10.30; 11.13; 11.20; 11.27

Debreceni Egyetem

Főépület, X. terem: 12.04;12.11