Rendszerüzenet
2019. szeptember 22.

Eggyé lenni az Isten kezében

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége Kárpát-medencei imanapelőkészítő konferenciát tartott Berekfürdőn szeptember 19-22. között. A záróistentiszteletnek a karcagi református templom adott otthont vasárnap délelőtt.

Az Igét dr. Feketéné Kavisánszki Györgyi hirdette az ApCsel 22, 12-21. alapján. „Az ismétlés mindig többletet sejtet, a nyomatékosítás eszköze. Pál elhívásának története azért is érdekes, mert nemcsak egy gondolat, hanem a teljes történet háromszor ismétlődik meg. Valami nagyon fontosról van szó” – mondta. Pál fontos felismerésre jut: a Krisztussal való találkozása egy teljes embert átformáló találkozás. Elveszett és megtaláltatott. Üldözőből imádkozóvá vált. Egy különleges elhívás történet, amelyből kitűnik, hogy Krisztus ereje korlátlan. „A pálfordulást érthetjük úgy is, mint pálfordítás, hiszen ebben a történetben Jézus cselekszik” – emelte ki.  

Ezt követően Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a híveket és a nőszövetségi konferencia résztvevőit.

Az ünnepi istentisztelet keretében sor került egy nőszövetségi testvérkapcsolat kihirdetésére, amit Koncz-Vágási Katalin lelkipásztortól tudtunk meg. A Békési Református Egyházmegye és az erdélyi Marosi Református Egyházmegye nőszövetségei egy olyan testvérkapcsolati megállapodást kötöttek, amelynek értelmében közös alkalmakat, konferenciákat fognak tartani, összetartva, megőrizve és ápolva a közös értékeket. Ehhez hasonlóra nem volt még példa korábban, így mintaként is szolgálhat a többi nőszövetségi közösség számára. A megállapodást Borsos Melinda, az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke, Szövérfi Melinda, a Marosi Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke, dr. Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke és Koncz-Vágási Katalin, a Békési Egyházmegye nőszövetségi összekötője írta alá.

Az alkalomról Szirák Sára készített összeállítást az Európa Rádióban:

Letöltés

A Kárpát-medencei Imanap 2019. december elsején lesz.

Fotó és szöveg: Szirák Sára



A Kárpát-medencei Imanap füzete és liturgia-javaslata ITT érhető el: