Rendszerüzenet
2019. szeptember 17.

230 éves a Tiszanagyfalui Református Templom

Szeptember 15-én hálaadó istentiszteletre hívogattak a harangok Tiszanagyfaluban, ahol a 230 éves református templomért, és a hozzá tartozó nyáj eddigi útjáért magasztaltuk Istent az ünneplő gyülekezet közösségében. Főtiszteletű Dr. Fekete Károly püspök úr hirdette az Igét, majd pedig köszöntésekre került sor. Andrássy Gergely lelkipásztor beszámolója. 

Nagy öröm volt számunkra, hogy több olyan vendég elfogadta meghívásunkat, akiket régen láttunk, de akik saját bevallásuk szerint mindig is jó szívvel emlékeznek az itt megélt évekre, ide kötődő emlékekre. Elszármazott és korábban itt szolgáló lelkipásztorok, a régi időkben itt szolgáló, áldott emlékű lelkészek gyermekei, a településhez, gyülekezethez kötődő vendégek, illetve a falu jelenlegi elöljárói, világi és lelkészi méltóságok, mind-mind kedves szavakkal köszöntötték a gyülekezet tagjait. Külön öröm volt számunkra, hogy a Tiszanagyfaluhoz szorosan kötődő Rakamazi Református Misszió Gyülekezet tagjai is velünk ünnepeltek. A köszöntéseket zenés szolgálatok színesítették, illetve egy történeti visszatekintést is meghallgathattunk a Templom és a település múltjával kapcsolatosan.

Az istentiszteletet követően a Templom kertjében szeretetvendégséggel folytattuk az együttlétet, ahol a gyönyörű, késő nyári időben számos örömteli találkozásnak lehettünk tanúi. A vendégek és a gyülekezet tagjai egy-egy emlékplakettet kaptak ajándékba, amely a templom képével és egy bibliai idézettel az Istenhez való hűség fontosságára emlékeztet bennünket: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját!” Jelenések 2,10.



Andrássy Gergely lelkipásztorral Tóth Emese készített interjút az Európa Rádióban:

Letöltés

Tiszanagyfalura tekintve számos alkalommal ujjongtak a mennyei seregek egy-egy lelki születés, megtérés alkalmával. Azért imádkozunk, hogy az akkor munkálkodó Lélek továbbra is jelen legyen közöttünk, és erősítse, formálja, vezesse a 230 éves hajlékba érkezőket, hogy minél több ébredés, Istennek szentelt élet induljon el az örökkévalóság felé vezető úton. Istené legyen a dicsőség azért, hogy különösebb felújítás és elnyert pályázat nélkül is van okunk hálát adni a gyülekezet múltjáért, jelenéért, és Urunkban bízva reménységgel tekinthetünk előre a jövő felé is.

Andrássy Gergely lelkipásztor, Tiszanagyfalu

Fotók: Barcza János