Rendszerüzenet
2019. szeptember 11.

Templomok Éjszakája - 2019. szeptember 14.

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma belvárosi templomtúrára invitálja az érdeklődőket szeptember 14-én, szombaton.

Az Ars Sacra Fesztivál keretében évek óta Debrecenben is megnyitják kapuikat a történelmi egyházak templomai. A különleges rendezvényen színes kulturális programokkal kiegészítve mutatják be az egyházak az építészeti és művészeti értékeiket.

A séta során felkeresendő templomok:

  • Kossuth utcai templom
  • Görögkatolikus templom
  • Ortodox templom
  • Szent Anna-székesegyház
  • Evangélikus templom
  • Kistemplom
  • Pásti utcai zsinagóga
  • Nagytemplom

A helyszíneken megismerhetjük a templomok történetét, illetve a gyülekezeti lelkiségbe is bepillantást nyerhetünk.

Ingyenes tárlatvezetéssel és a zenei műsorral egybekötött sétán vehetnek részt az érdeklődők. A gyülekezetek és az épületek történetéről az adott a közösségek vezetői beszélnek röviden.

Gyülekező:

Debreceni Református Kollégium Oratóriuma, 18:45

A részvétel regisztrációhoz kötött, jelentkezni előzetesen az +36 (52) 614-370-es telefonszámon lehet. Az éjszakai program orgonakoncerttel zárul a Nagytemplomban.  A program zárása várhatóan 22:30.