Rendszerüzenet
2019. augusztus 07.

Szathmáry 80 – orgonakurzus és hangverseny

Az idén 80 éves Szathmáry Zsigmond 1964 óta él Németországban. Orgonistaként és zeneszerzőként is aktív, több mint 120 kortárs mű ősbemutatója fűződik a nevéhez. Nemcsak a kortárs zeneművek elkötelezett tolmácsolója, hanem a korábbi korszakok orgonaműveinek is meghatározó jelentőségű interpretátora. 2019. augusztus 19-20-án orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Prof. Szathmáry Zsigmond vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben, melyen lehetőséget kínálunk az orgonairodalom bármely alkotásának bemutatására.

A kurzuson megszólaltatásra kerülő hangszerek – a Hajdúböszörmény-Kálvin téri Református Templom Angster orgonája és a Debreceni Református Kistemplom Kiszel orgonája – hangképi adottságainak megfelelően a romantikus és kortárs orgonaművek kiemelten ajánlhatóak.

Az orgonakurzus részvételi díjai:

- aktív részvétel esetén 7.000 Ft/fő/1 nap; 12.000 Ft/fő/2 nap

- passzív részvétel esetén 5.000 Ft/fő/nap

A kurzus résztvevői és vendégei számára igény szerint szállást biztosítunk a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Kollégiumában (Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.). A szállás díja: 3600 Ft/fő/éjszaka

Jelentkezni és érdeklődni Sárosi Dánielnél lehet:

telefonszám: +36 30 289 5597

e-mail: sarosi.org@gmail.com

A Szathmáry-kurzus első napját ünnepi orgonaesttel zárjuk a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával, melynek fellépő művészei Szathmáry Zsigmond és volt növendékei, valamint a kurzus legkiválóbb hallgatói.

Szathmáry 80 orgonahangverseny – 2019. augusztus 19. 18 óra, Hajdúböszörmény, Kálvin téri Református Templom.

Szathmáry Zsigmond 1939-ben született Hódmezővásárhelyen. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd Bécsben és Frankfurtban végezte. 1960-ban megnyerte a budapesti Nemzetközi Orgonaverseny 1. díját.

Repertoárján régi és kortárs művek egyaránt szerepelnek: a kortárs zeneirodalom megszólaltatása mellett elismert tolmácsolója Bach és Liszt kompozícióinak is. 1978 óta a freiburgi Zeneművészeti Főiskola professzora, az osakai Művészeti Egyetem állandó vendégtanára és a hollandiai Haarlem-i Nyári Orgonaakadémián rendszeresen tart mesterkurzusokat. Kompozícióit merész kísérletező kedv jellemzi, szívesen használ elektroakusztikus eszközöket is művei megszólaltatásához.