Rendszerüzenet
2019. augusztus 01.

Vad Péter orgonajátékát hallhatjuk augusztus első vasárnapján

A hagyományokhoz méltóan a hónap első vasárnapját Zenés áhítattal köszöntik a Debreceni Református Nagytemplomban, ahol az Ige mellett az orgonajáték kerül a középpontba. Augusztus 4-én a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola tanárának, Vad Péternek a játékát hallhatjuk.

Vad Péter Zsigmond a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett, majd a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolájában folytatta tanulmányait, ahol 2004-ben klasszikus zenész, zeneszerző szakképesítést szerzett. Ezt követően a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának lett hallgatója, ahol ének-zenetanár, egyházzenész és szolfézstanár diplomáját szerezte meg, majd 2015-ben egyházzene-orgona tanári mesterfokozattal egészítette ki korábbi tanulmányait.

A főiskolai diploma megszerzése óta a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola ének-zene és egyházi ének tanára, valamint karnagyként is szolgál. A 3. és 4. „zeneis” osztályokból álló Kicsinyek kórusának vezetője, akikkel rendszeresen adnak nagy sikerű hangversenyeket városszerte.

Az elmúlt hónapban két alkalommal is hallhatta a közönség Vad Pétert a Nagytemplomi „Szerda déli orgonazene” sorozat előadójaként: közel félezren gyönyörködhettek ezeken a koncerteken játékában.

Augusztus 4-én, vasárnap a 18 órakor kezdődő Nagytemplomi zenés áhítaton a 19-20. század orgonazenéjének nemzetközi remekműveit hallhatjuk. Többek között Wolfgang Amadeus Mozart (osztrák), Edvard Grieg (norvég) és John Stanley (angol) zeneszerzők darabjait. Az alkalomra a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk.