Rendszerüzenet
2019. július 22.

Badeni tanulmányút az egyházi felnőttképzésről

2019. július 9. és 13. között Karlsruhéban vett részt tanulmányúton Fekete Károly püspök, Tóth-Mihala Veronika missziói és felnőttképzési tanácsos, valamint  Gonda László ökumenikus referens a Badeni Tartományi Protestáns Egyház vendégeként.

A tanulmányút célja az volt, hogy az egyházkerület delegációja megismerje a németországi Badeni Tartományi Egyház felnőttképzési programját, a Protestáns Akadémia működését. A vendéglátók igen intenzív tanulmányi programot állítottak össze. Az Akadémia keretében működő felnőttképzési programot Armgard Uta Engelmann akadémiai igazgató mutatta be igen részletesen, valamint Gernot Meier professzor, az Akadémia igazgatóhelyettese tartott bevezetést a felnőttképzési programokról. Külön megbeszélés keretében ismerkedhettek meg a debreceni látogatók az Akadémia kegyességi élettel, spiritualitással kapcsolatos programkínálatával, és az intézet működtetésének gyakorlati, pénzügyi kérdéseivel. A küldöttség látogatást tett Bad Herrenalbba, az Akadémiának otthont adó egyházi konferenciaközpontban is. Fekete Károly püspök Karlsruhéban tárgyalást folytatott Jochen Cornelius-Bundschuh badeni püspökkel a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Badeni Tartományi Egyház hosszú távú együttműködése lehetőségeiről, valamint találkozott Matthias Kreplin missziói ügyekért felelős főtanácsossal is. A badeni egyház ökumenikus kapcsolatairól Anne Heitmann tanácsos adott tájékoztatást, valamint lehetőség nyílt a Gustav-Adolf-Werk protestáns segélyszervezet vezetőivel, illetve az Egyházak Világtanácsa 2021. évi, karlsruhei nagygyűlése szervező irodájának munkatársaival történő találkozásra is. Érdekes színfoltja volt a látogatásnak a találkozás az Egyházak Világtanácsa közelgő nagygyűlése istentiszteleti életét előkészítő nemzetközi bizottsággal.

Karlsruhe nevezetességeit Hans-Georg Ulrichs teológiai tanár mutatta be és a delegációt vacsorán látta vendégük Susanne Labsch, a karlsruhei Christuskirche lelkésze, korábbi ökumenikus tanácsos is.  Fekete Károly püspök és munkatársai Strasbourg érintésével tértek haza, ahol út közben megtekintették Kálvin, Bucer és Albert Schweitzer életének és szolgálatának legfontosabb emlékhelyeit is.

Azt reméljük, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Badeni Tartományi Egyház közötti együttműködés a jövőben szorosabbá válik, különösen a gyülekezeti felnőttképzés területén, s a németországi tapasztalatok is inspirálják majd a „Hirdesd az Igét!” program és az egyházkerületi gyülekezeti felnőttképzés további bővítését és elmélyítését. 

Gonda László