Rendszerüzenet
2019. május 18.

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg”

A Magyar Református Egység Nap gálaestjének a debreceni Csokonai Színház adott otthont május 17-én, pénteken 18 és 20 óra között. „Ennek a gálaestnek a gondolata azért fogalmazódott meg bennünk, mert igazi hálaadással a szívünkben készültünk az egység ünnepére” – emelte ki Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében.


„Az a szellemi és lelki örökség, ami a magyar reformátusságot jellemzi, egy olyan kifogyhatatlan gazdag értéktár, ami jól tükröződik keresztyén kultúránkban és Debrecen város történelmében is” – folytatta. Fekete Károly úgy véli, hogy műveink, zsoltáraink, népi kultúránk hordozza hitünket és gondolatvilágunkat, és ez emlékeztet bennünket arra, hogy Isten örökségének a várományosai vagyunk.

„A gálest folyamán „gyöngyöket” fogunk kapni.  A gyöngykagyló sebzésből jön létre, és a végső eredmény az igazgyöngy. Életünk harcai, küzdelmei úgy segítenek igaz embernek lennünk, hogy a küzdelmek során nem feledhetjük, hogy a kegyelemre várunk, hiszen Krisztus a jövő, és együtt követjük Őt” – zárta szavait.

Ezt követően Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szólt a közönséghez. „Amikor belelapozok a Magyar Református Egység Napjának programfüzetébe, az az érzés fog el, hogy jó reformátusnak lenni. Jó magyar reformátusnak lenni a Kárpát-medencében: nehéz és felemelő. Ma ünneplünk, és Isten kegyelméért adunk hálát, a nemzet és az egyház legkisebb, ám legfontosabb egységéért, a családért. Nem könnyű együtt maradni azoknak, akik keresik az igazságot, és a hitet együtt akarják megélni. Az Egység Napi körkép megmutatja azt, hogy ez egy szép felelősség és komoly lehetőség” – mondta.

Az ünnepélyes megnyitót és köszöntő beszédeket követően kezdetét vette a gála, ahol elsőként Tímár Sára zenekara örvendeztette meg a nézőközönséget. A különböző dícséretek és népénekek a nézőközönség szívéig hatoltak.

Ezt követően Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő Reményik Sándor verscsokorral készült, amelyek a hazaszeretet és az Isten iránti sóvárgáshoz kapcsolódtak. „Álomfáidnak minden aranyágán / Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.” (Reményik Sándor: Kegyelem.)

A Collegium Musicum Kamarazenekar – Király Zsolt Levente vezényletével – Georg Friedrich Händel: Vízi zenéjét varázsolta a színpadra, majd Kátai Zoltán énekmondó Sztárai Mihály, Wathay Ferenc és Balassi Bálint verseit zenésítette meg, csakúgy, mint a Credo Együttes Túrmezei Erzsébet és Bodnár Éve verseit.  Az estet a Debreceni Kollégiumi Kántus zárta -  Berkesi Sándor és Arany János vezényletével, Sárosi Dániel zongorakíséretével Bárdos Lajos: Az Úr érkezése (Ady Endre), Edvard Grieg: Kikelet (ford. Kádár Ferenc) és Karai József: Estéli nótázás című műveivel.

A gálaest atmoszféráját Gundel Takács Gábor műsorvezető közreműködése határozta meg, aki világosan közvetítette a Magyar Református Egység Nap üzeneteit.

Szirák Sára

Fotók: Máthé András