Virágvasárnapi elmélkedés

Furcsa diadalmenet, szívfacsaró bevonulás, bosszantóan futó ünneplés mindaz, ami virágvasárnap történt. Ott és akkor Jézus sem tudta az összefüggésből kiszakítva átélni és értékelni: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta…” (Lk 19,41)

„Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:

sem a csődület, sem az ujjongás,

sem az integető pálmaágak,

sem a fejhangon intonált hozsanna.

Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.

Nem itt dőlt el a sorsunk” – mondja Jókai Anna írónő.

Jézus látta, hogy elhallgattatható a gyermekkar, átprogramozható a hozsannázó sokaság „feszítsd meg”-et ordító tömeggé, a győzelem pálmaágai pedig hamar átváltoznak töviskoronává. Ezért nem szakíthatjuk ki ezt a vasárnapot a szenvedéstörténet eseménysorából. Nincs önállósága a virágvasárnapnak, mert ez a kapuja a szenvedés nagyhetének (passio magna).

Áldott Királyunk, aki az Úr nevében jössz!

Éles látást és hallást kérünk Tőled, mert bennünk is összevegyül éljenzés, megrendülés, harag, sírás, és mint egy kiszámíthatatlan érzés-áradat, úgy gyülemlik zsigereinkben az emberi indulat.

Add, hogy a virágvasárnapi történések mögött táruljon fel a csöndes, bensőséges, őszinte valóság: engedelmességed hatalmasabb az emberi karrier-kínálatnál és a gyűlöletbeszédnél, de nagyobb a bekövetkező kínnál, szenvedésnél és megalázottságnál is. Hála Neked, hogy mindvégig kitartottál megváltásunkért és nem futamodtál meg semmitől. Hozsánna a Dávid Fiának! Ámen.