Rendszerüzenet
2019. április 10.

V E R S É T A D Y V A L

V E R É T A D Y V A L címmel indítja interaktív városi sétáját kifejezetten a Költészet Napja alkalmából – és az Ady Emlékév tiszteletére - a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház. Egy héten át, április 11-18. között lehet részt venni a programon.

A tematikus sétát 10 évvel ezelőtt dolgozta ki Keczán Mariann, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatóhelyettese. Az volt a célja, hogy középiskolásoknak, főiskolásoknak Ady Debrecenhez kötődő versein keresztül olyan személyiséget mutasson be, amilyenné akár ők is válhatnak. A körülbelül egy órás séta 10-12 helyszínt jár végig. A költőt és az ő Debrecenét szeretné közelebb hozni az érdeklődőkhöz, természetesen nem csak a diákokhoz, hiszen ma már minden korosztályt megszólítanak a programmal.

A helyszínek között van például az egykori Kaszanyitzky üvegkereskedés (ma Líra és Lant könyvkereskedés), Ady egykori lakóhelyei, a Mester utcai első albérlet épülete (ma Ortopéd cipőkereskedés), az egykori Angol Királynő étterem (ma Csokonai étterem), a Csokonai Színház, és a Hungária kávéház (ma McDonald’s).

A gyalogos séta mellett akár biciklis túra is kérhető, ami elmegy a Medgyessy sétányig, ahol a Melocco szobrot lehet megtekinteni, valamint a Köztemetőbe is eltekerhetnek az érdeklődők, ahol Ady egyik párbajtársa, Gerébi Pál nyugszik.

Az Ady séták a Debreceni Református Kollégium Múzeumától indulnak. A felnőtteknek 800 forint, a diákoknak 500 forint a részvételi jegy.

További információ és előzetes bejelentkezés: www.muzeum.drk.hu