Rendszerüzenet
2019. február 27.

Így jöttem - vendégünk volt Pál Feri és Somogyi-Tóth Dániel

Játékról, sportról, hivatásról beszélgetett Pál Feri római katolikus pap, Somogyi-Tóth Dániel karmester, orgonaművész, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője és Fekete Károly tiszántúli református püspök 2019. február 25-én este a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

alt

Az Így jöttem programsorozat második alkalmán a zsúfolásig megtelt díszteremben az érdeklődők először Beethoven Holdfény szonátáját hallgathatták meg Somogyi-Tóth Dániel előadásában. A gyönyörű zeneművet követően Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor vezette a beszélgetést, amelyben a meghívott vendégek meséltek saját életükről, munkásságukról, valamint mindarról, ami a tudományterületükön – pszichológia, teológia, művészetek – a témához kapcsolódott. Szó volt játékról és tapsról, „flow élményről” és kikapcsolódásról, zenekarról, illetve a gyülekezeti életről is.

alt

Az estet Somogyi-Tóth Dániel zongorajátéka zárta. Az Így jöttem rendezvénysorozat 2019 őszén tovább folytatódik.

A teljes galéria ITT tekinthető meg.