Rendszerüzenet
2019. február 26.

Országos Szavalóverseny a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolában

2019. február 22-án VIII. alkalommal került megrendezésre a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda szervezésében a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Verseny.

A rendezvény Ünnepi Istentisztelettel és megnyitóval vette kezdetét a Református templomban. Igét hirdetett Szabóné Csökmei Edit Nagytiszteletű Asszony. Prédikációjában Wass Albert: Te és Isten írását idézte. Imádságában az író: Én és Isten vallomásával fohászkodott. Énekkari szolgálatot teljesített az iskola Kicsinyek Kórusa.

alt

A versenyt Markót Imre Törökszentmiklós város polgármestere nyitotta meg. 

Virágné Katona Zsuzsanna az intézmény igazgatója köszöntőjében kiemelte: „Az erdélyi születésű Wass Albertet élete derekán hazájától és szülőföldjétől távol száműzetésbe kényszerítette a politika, de még így is a magyar egyetemes kultúra terjesztésében örökkön élő érdemeket szerzett. Az erdélyi író műveiből az áradó hazaszeretetet érezzük. Aki ezt megtanulja, közelebb kerül Istenhez, s aki közelebb került Istenhez, szorosabb kapcsolatot ápol embertársaival is”

 alt 

A templomkertben Wass Albert szobrát megkoszorúzta a Törökszentmiklósi Református Egyházközség nevében Szabó József Elnöklelkész Úr, a Bethlen Gábor Református Általános Iskola nevében Virágné Katona Zsuzsanna igazgató, Törökszentmiklós Város nevében Markót Imre polgármester, valamint minden versenyző tanuló nemzeti színű jelképet helyezett el.

 alt 

Az országos szavalóverseny nagy érdeklődésnek örvend: az ország 22 településéről, 26 általános iskola köztük 12 református fenntartás alatt működő intézmény mintegy 100 diákja versenyzett 7 kategóriában. Nagy öröm, hogy évről- évre ennyien megtisztelik a versenyt jelenlétükkel és aktívan közreműködnek Wass Albert szellemi hagyatékának őrzésében és ápolásában. A zsűri tagjai elismert költők, írók, tehetségfejlesztő szakemberek voltak, többek között Bajor Péter: a MATEHETSZ ügyvezető elnöke, Tomanek Gábor, Csiki Károly színművészek, tehetségfejlesztési szakértők, darámapedagógusok. Minden kategória I-III. helyezettjét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) 80.000 Ft értékű ösztöndíjban és mentori megsegítésben részesíti meghívásos pályázat útján.

2018 és 2019. február közötti időszak Wass Albert születésének 110., halálának éve 20. évfordulója tiszteletére tartott emlékév volt.  A ”25 órás Wass Albert felolvasó maraton a Kárpát- medencében és azon is túl” elnevezésű programhoz is csatlakoztak a versenyen részvevő iskolák.

A rendezvény fő támogatói voltak: Törökszentmiklósi Református Egyházközség, Nemzeti Tehetség Program Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Törökszentmiklós Városi Önkormányzat, Panoráma Világklub, Bohács Bt., Sabintex-Ker Kft., Szilasi és Társa Kft.

„Segítsétek egymást, magyarok, fogjatok össze, magyarok… szeressétek egymást, magyarok!”  /Wass Albert/

Ehhez a szép eszméhez csatlakozik minden esztendőben a Bethlen Gábor Református Általános Iskola.

Istennek legyen érte hála!

 alt 

fotók: Miklós TV, Árvai Fotó

A versenyről készült média összefoglaló az alábbi linken érhető el.

A versenyről további fotók az alábbi linken érhetőek el:

https://www.facebook.com/1558769684369084/posts/2278891619023550?sfns=mo