Rendszerüzenet
2019. február 18.

Taroltak a Refis diákok a Budai József Biológia Feladatmegoldó Versenyen

Az utóbbi hetek biológia versenyein a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákjai szép sikereket értek el. Öt tanuló bejutott az OKTV II. fordulójába (Kocsis Janka, Kozma Ferenc 11.b, Mindák Fabiána 11.d, Adorján Dávid, Czina Péter 12.b), és három diák az Árokszállásy Zoltán Országos Biológia Verseny döntőjébe (Gulyás Antónia, Szabó Szonja 10. b, Kocsis Janka 11.b).

alt

Ebbe a sorba szépen illeszkedett az idei tanév református középiskolák közötti biológia versenye.

A Lévay József Református Gimnázium ebben az évben tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Budai József Biológia Feladatmegoldó Versenyt. A megmérettetésre idén 2019. február 1-2-án került sor, ahová idén 13 iskola küldte el a versenyzőit, a négy évfolyamon összesen 64 tanulót. Iskolánkból 7 diák és egy felkészítő tanár utazott el Miskolcra.

A rendezvényt február elsején kora délután Sipos Tamás vezető vallástanár nyitotta meg, majd az elméleti feladatsorok megírása következett. A négy évfolyamra osztott mezőny osztálytól függően 90-120 pontos, az érettséginél lényegesen nehezebb feladatsort oldott meg.

A vacsora előtt következett a verseny meghívott előadójának, dr. Pós Zoltán (a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének egyetemi docense) kutatónak az előadása a T-limfociták immunrendszerben betöltött szerepéről.  

 alt 

A rendezvény másnap reggel a gyakorlati fordulóval folytatódott. A 9-10. évfolyam tanulói szövettani, fajismereti, míg a 11-12-es diákok elsősorban biokémiai feladatokat oldottak meg.

Kora délután az eredményhirdetés és a verseny lezárása következett, ahol a résztvevők az iskola igazgatójától, Ábrám Tibortól, és dr. Pós Zoltántól megkapták a jól megérdemelt jutalmukat. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumából érkezett tanulók idén a korábbi évekhez hasonlóan nagyon sikeresen szerepeltek, hiszen mindenki a dobogón végzett, sőt a négy évfolyamból hármat is megnyertek. Ezúton is gratulálunk a diákoknak, és további sikereket kívánunk!

Az eredmények:

Tanuló

Kategória

Helyezés

Nagy Mihály (9. b)

8-9.

I.

Kocsis Balázs Sándor (9. b)

8-9.

II.

Szabó Szonja (10. b)

10.

III.

Kocsis Janka Ilona (11. b)

11.

I.

Mindák Fabiána (11. d)

11.

II.

Adorján Dávid Martin (12. b)

12.

I.

Czina Péter (12. b)

12.

II.

 

                                                                                                          Uherkovich Zoltán
felkészítő szaktanár