Béla Tiszteletes, Angéla meg én

Béla barátom az utóbbi időben nagyon elkeseredett, mivel életében sorozatos megpróbáltatások érték. Két feleségét veszítette el, akik gyógyíthatatlan rákbetegségben hunytak el. Azután a magány elől menekülve megpróbált egy új házasságban társat, illetve támaszt keresni. Hiszen a Prédikátor könyve is ezt írja: „Jaj az egyedülállónak..." (Préd. 4:10)

Panaszait nem mindenkivel tudta megosztani. A kivételezettek közzé tartoztam én, akinek akár telefonon, akár személyes találkozások alkalmával elmesélte nehéz lelki terheit. Panaszai sokszor már nekem is nehezemre estek és baráti haraggal ugyan, de többször kifakadtam ellene. Sokszor még azt is hangsúlyoztam, hogy nem látogatom meg többé, hiszen nem győzöm már az állandó panaszait hallgatni. Ezeket elmondottam kedves ismerősömnek és barátomnak, Angélának. Ő megértőbbnek mutatkozott Bélával szemben, és többször mondogatta: azért látogasd meg barátodat. Ezt persze én meg is tettem.

Egyszer aztán azt javasoltam neki, gyere el te is egy alkalommal, látogassuk meg együtt immár közös barátunkat. Ez meg is valósulhatott akkor, amikor neki kórházi vizsgálatra kellett mennie.

A látogatáskor Béla kedvesen fogadott bennünket. Szemmel láthatólag megnyerte Angéla kedves egyénisége és kimért „sóval fűszerezett" beszéde. A látogatás után néhány nappal el is mondotta tömör, értékelő véleményét: Józsikám nagyon aranyos kis teremtés ez az Angéla. Ebben tökéletesen egyetértettünk.

Egy másik alkalommal éppen Bélával voltam, amikor Angéla telefonon hívott. Én, ahogy a készüléket felvettem azonnal javaslatot tettem: Angéla próbálj már egy-két baráti és vigasztaló szót szólni Bélához.

Ő ezt meg is tette és a határon túl (Kárpátalján) élő kilencvenedik életévében lévő nagynénjének példáját hozta fel, aki szürke hályog miatt szinte semmit sem lát, és Angéla minden második nap átmegy hozzá, hogy gondját viselje. Az idős néni kora ellenére szereti az életet – még kapálnék is, ha látnék – mondogatja többször!

Egy kis biztatásra azonban időnként neki is szüksége van. „Keresztanyám, még egy kis türelem és eljön a tavasz, akkor a jó időben ki tetszik ülni a tornácra a szabad levegőre és élvezi a tavasz szépségét." „Eljöhet már nekem, hiszen semmit sem látok." „Igen keresztanyám, de legalább élvezni tetszik a tavasz illatát. Meg különben is, ebbe a közel kilencven esztendőbe mennyi sok öröm és szépség belefért."

Ekkor közvetlenül Bélához szólott: Bélám! Te is majdnem elérted már a nyolcvan esztendőt és mennyi sok szép volt a te életedben. A hosszú gyülekezeti szolgálat, gyermekek, unokák. Persze az idős korral különösen sokasodnak a próbatételek, de milyen igaz az, amit Jóbtól megtanulhatunk: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (Jób 2,10) Ekkor eszünkbe jutott a sláger: miért sír a telefon? Hát íme, a telefon nemcsak sírni tud, hanem – mint a technika ajándéka – áldott, vigasztaló eszköz is tud lenni.

Más alkalommal ismét felhívtuk Bélát, aki ekkor már korházban volt. Szokása szerint, ekkor is a nehezen hordozható keresztjéről beszélt. Ekkor Angéla, egy lelkészfeleség szavait idézte, aki igehirdetésében ezt mondotta (ők Ausztráliában is szolgáltak): „Minél nehezebbnek tűnik a keresztünk, annál jobban kapaszkodjunk az Úr Jézus Krisztus keresztjébe!" (Tiszaújhely, 1992.)

A napokban elgondolkoztam azon, hogy Béla barátomnak milyen vigaszt jelenthetett ez a néhány találkozás vagy beszélgetés.

De Angélának is nagy örömére vált, hogy tudott vigasztalni. Hiszen a Példabeszédek könyvében, ezt olvashatjuk: „...aki mást felüdít, maga is felüdül..." (Péld 11, 25) Boldog ember az, aki ilyen szolgálatban lévén Isten áldott eszköze tud lenni.

A Bibliában több helyen olvashatjuk, hogy Isten, ha valakivel valamit közölni akar, küldötteket (angyal) küldött el valahová, vagy valakikhez. Na ez a jószolgálati küldött női lény, a görög nyelv így fejezi ki: Angéla. Milyen csodálatos egybeesése ez e cselekedetnek és a névnek.

Ez a kettőjük rövid ismeretsége, ezek a vigasztaló együttbeszélgetések természetesen nekem is nagy örömöt jelentettek. Hiszen Isten kegyelméből közreműködhettem abban, hogy ezek a személyes vagy telefonos találkozások létrejöhettek. Ezek ugyanis Béla barátom életének a „tizenkettedik órájában" történtek.

Még egy találkozást ígértünk meg neki. De ez már nem jöhetett létre. Tamás fia – aki szintén lelkipásztor – telefonon felhívott a minap, hogy: Józsi bátyám, a déli órákra tervezett látogatás már nem lehetséges, mert édesapám eltávozott e földi életből. Csendesen elaludt.

Dehogy nem! – mondom én magamban, mert ahogy az apostol írja, az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak a Jézus Krisztus által ővele együtt.

Arany János a maga költőéletére vonatkoztatva, így fejezi ki ezt a reménységet: „Nincs végezve itt még a cikk, Folytatása következik..."

Hitünk szerint a színről színre való látás idején a Krisztusban megkezdett beszélgetések folytatódni fognak.

Tisztaberek, 2012. május 19.
Dr. Szűcs József,
nyugd. ref. lelkipásztor

BARTHA BÉLA
nyugalmazott mátészalkai református lelkészt 2012. május 18-án, életének 80. évében Urunk hazahívta. Temetése 2012. május 26-án, szombaton, 13 órakor volt a mátészalkai temetőben.
Gyermekei és azok családja