Rendszerüzenet
2018. december 18.

Osztozó- Lelkigondozók Fóruma - hanganyaggal

2018. december 10-én a Debreceni Református Kollégium kápolnája adott helyet az Osztozó elnevezésű lelkigondozók fórumának. A program célja a tapasztalatcsere, megbeszélés, lelki feltöltődés és az esemény nevéhez kötődően az „osztozás” volt. 

alt

Első alkalommal került sor arra, hogy a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a Tiszántúli Református Egyházkerület területén lévő diakóniai intézmények munkatársai közösen vettek részt a fórumon.  A jelenlévőket dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a 40. zsoltár verseivel köszöntötte, és kiemelte a Lelkigondozók Fórumának fontosságát. Hangsúlyozta, hogy a lelkigondozás és a szükségben lévő emberre való odafigyelés nem csupán embertársi szeretet, hanem hitvallásos kötelezettség.

alt
Késmárki Zsolt, a társadalmi kapcsolatokért felelős referens
(Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság) köszönti a jelenlévőket

A bevezető gondolatok után a lelkigondozás és segítő kapcsolat témáját járhatták körül a résztvevők, betekintést nyerve reformátor őseink lelkigondozói szemléletébe. A fórum zárásaként pedig dr. Fekete Károly és dr. Bodó Sára interaktív elődásának keretében együtt elmélkedhettünk a gyakorlatias lelkigondozás eszközeiről és a jó segítő ismérveiről.

 alt 

Az „osztozás” mellett az elhangzott gondolatok és előadások gazdagították  az adventi időszakunkat.

Tóth Dorottya Tünde

Fotók: Barcza János

A teljes galéria itt tekinthető meg.

Az eseményről Buzás Borbála készített összeállítást az Európa Rádióban:

Letöltés