Rendszerüzenet
2018. december 14.

Tanyasi karácsony Nagycserén és Halápon

Debrecen városa, a Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség és a Zrínyi Miklós Vadásztársaság idén is megrendezte Nagycserén és Halápon a Tanyasi karácsonyt, amelynek keretében az adományokat – ruhát, tartós élelmiszert és meleg ételt – adtak át a településrészen élő rászorulóknak december 13-án és 14-én. A program keretében a két nap alatt 120 címen élő 338 főt segítettek abban, hogy a nehéz körülmények között élők mindennapjait szebbé és könnyebbé tegyék.

alt

A megnyitó ünnepségnek a Nagycserei imaház udvara adott otthont. Az esemény kezdetén Both Tibor, a Zrínyi Miklós Vadásztársaság intéző bizottsági tagja köszöntötte a jelenlévőket, és ismertette az immáron hagyománnyá vált Tanyasi karácsony történetét, amelynek gyökerei 2011-re nyúlnak vissza. 

alt

Az évek folyamán egyre nagyobb rendezvénnyé vált, mivel egyre több szervezet és jószándékú ember kapcsolódott a programhoz, így az adományok értéke is folyamatosan növekedett. A Tanyasi karácsony alapvető és kitűzött célja, hogy az adományozók és az adományozottak találkozhassanak egymással – mondta Both Tibor.

 alt 

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében megfogalmazta: Isten számontartó szeretete nemcsak a nagyokra, nevesekre, fényesekre vonatkozik, hanem mindenkire. „Mindenkinek ünnepet szeretne szerezni, és felgyújtani a szíveket az adományozásra. Hiszen „úgy szerette Isten a világot..”. Így egyben, a világot, s benne minket, hiszen így vagyunk együtt igazán közösség” – zárta szavait.  

 alt 

alt

Pósán László országgyűlési képviselő és Széles Diána alpolgármester kiemelték, hogy Debrecen városában milyen példaértékű és jelentős ez az összefogás, amely ebben a városrészben, ebben a közösségben kialakult.

 alt 

Jenei Zoltán lelkipásztor egy Igét olvasott föl a Bibliából: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás.” (Jak 1, 17.) – „Ez az Ige a legnagyobb és legjobb Ajándékozóról beszél: Istenről. Én ma azért állok itt, és azért vagyok részese a Nagycsere-Halápi gyülekezettel együtt a Tanyasi Karácsonynak a kezdetektől fogva, mert hiszem a jelenlévőkkel együtt, hogy Isten a legnagyobb Ajándékozó. Szeretném, ha most mindenki gondolata, lelke ennek a megértésére irányulna: Isten a világnak és benne minden embernek adta az Ő Fiát Jézust, így mutatva meg az Ő nagy ajándékozó szeretetét” – mondta.

 alt 

Az esemény végén Terdik János parókus imával, Kovács Lilian pedig énekkel szolgált.

A Tanyasi Karácsony programba bekapcsolódó szervezetek:

  • Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség
  • Biblia Szövetség
  • Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség Tanyagondoki Szolgálatai
  • Debrecen Élelmiszermentő Hálózat
  • Debrecen Közterület Felügyelet Mezei Őrszolgálat
  • Debreceni Rendőrkapitányság
  • DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja
  • DMJV Önkormányzatának képviselői
  • DMJV P.H. Szociális Osztály
  • Dorkász Szolgálat Alapítvány
  • Drink Italkereskedés
  • Haláp-Nagycserei Polgárőrség
  • Halápi Orvosi Rendelő
  • Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület
  • Honvédelmi Minisztérium protestáns Lelkészi Szolgálat
  • Venesz díjas mesterszakács, Boros László
  • Kortárs Szalon Kulturális Alapítvány
  • Magyar Református Szeretetszolgálat
  • Metro Áruház
  • Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete
  • Zsuzsi Erdei Vasút
  • Zrínyi Miklós Vadásztársaság

 

Fotók: Barcza János

A teljes galéria itt érhető el.