Rendszerüzenet
2018. november 27.

„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja” (Zsolt, 145, 18)

A Tiszántúli Református Egyházkerület Hirdesd az Igét! programsorozatának keretében presbiteri találkozót tartottak a Hajdúvidéki Egyházmegyében 2018. november 24-én, szombaton délelőtt. A házigazda a Hajdúböszörmény-Kálvin téri gyülekezet volt, és mintegy 200 presbiter testvér gyűlt össze az alkalmon.

A találkozó fő témája az imádkozás volt – ez az, ami hitéletünk, hitünk megvallásának és az Úr Jézussal való élő és aktív kapcsolatunknak az egyik legfontosabb eleme.

alt

A nyitó áhítatot Szabadi Árpád esperes tartotta, majd Fekete Károly tiszántúli püspök tartott előadást arról, hogyan, s miképpen szokott imádkozni, és melyek voltak azok a nagy „imádságélményei”, amelyek a mai napig meghatározóak számára.

 alt 

A bizonyságtételeket követően kerekasztal-beszélgetés következett, ahol Somogyi László lelkipásztor, Szabadi Árpád esperes és Fekete Károly püspök beszélgettek, Tóth-Mihala Veronika lelkésznő kérdéseire válaszolva. A találkozó őszinte, testvéri légköre gyülekezeti közösségélményt teremtett.

 alt 

Fotók: Szirák Sára

A teljes galéria ITT érhető el.