Száz évnyi hálaadás Szarvason
Egy Somogy megyei település, Bedegkér mellett található a Száz-lépcső. Ez egy irtás a domboldalban. Nevét onnan kapta, hogy favágáskor a munkások lépcsőket vágtak a domb oldalába. Ezeket a lépcsőket a használat koptatta, az eső mosta, a növényzet benőtte.
A mögöttünk levő Száz év olyan, mint a Száz-lépcső. Több részlete már nem látszik, feledés borítja, vagy csak érzéseink sejtetik, hogy egykor erre vezetett az utunk. Azonban együtt feltárhatjuk, emlékeinket, szívünk-lelkünk darabjait összeilleszthetjük, hogy kirajzolódjék: milyen úton vezetett minket Isten, milyen kaptatókat kellett megmásznunk, mikor pihenhettünk, vagy épp szakadékok szélén jártunk, miközben sokszor záporként hullott ránk az áldás.
Ennek felidézésére, megbecsülésére, Istennek való hálaadásra sokan gyűltek össze egy szeptemberi szombaton a szarvasi református templomban a gyülekezet megalakulásának 100. évfordulóján. A vendégek közül többen az ország valamelyik távoli részéről jöttek. Ők régen a Szarvasi Református Gyülekezethez tartoztak, vagy Halász-Szabó Imre és Ürögdi Ferenc egykori lelkészeink, és az egykori gyülekezeti tagok ma élő leszármazottai, akik érdekes történetekkel, visszaemlékezésekkel, személyes beszélgetésekkel emeltek hidat múlt és jelen közé. Részévé válhattunk az Ő múltjuknak, Ők pedig elődeik hitének, munkájának, reménységének láthatták gyümölcseit jelenünkben.
A hálaadás csak egy napos volt, nekünk szarvasi reformátusoknak mégis hosszabb ideig tartott az ünnepség. Nem az előkészületekre és a rendrakásra gondolok, bár ezt is köszönöm mindenkinek, hanem arra az egész évben tartó időszakra, ami alatt Pentaller Attila lelkészünk vezetésével visszatekintettünk a gyülekezet elmúlt száz évének történetére, örömeire és nehézségeire, az Urat szolgálók példa értékű alázatos életére. Hála legyen értük Istennek!
A hálaadó nap és az arra való készülődés fontos része volt Ürögdi Feri bácsi megzenésített verseinek megtanulása, közös éneklése a Zenekar vezetésével. Csodálatos megtapasztalni, ahogy a zene és az ének életre kelti ezeket a régen, sokszor nehéz körülmények között, de erős, kitartó hittel íródott imádságokat, költeményeket.
Édesanyaként és gyermekmunkásként nagy öröm volt a számomra, hogy a Szarvasról és a távolról jövők közül is sokan érkezhettünk kisebb és nagyobb gyermekekkel. Őket nézegetve támadt az a gondolatom, hogy 2118-ban a gyülekezet megalakulásának 200. évfordulóján (mert reméljük lesz ilyen) talán az én unokáim, dédunokáim is ott lesznek és hozzánk hasonlóan hálatelt szívvel vesznek részt az ünnepi istentiszteleten. Ezt a vágyamat az Úr ígérete erősíti meg, ami az első gyülekezet megalakulásakor hangzott el mindannyiunk számára:
“Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2, 38-39)
Köszöntőt írt egy testvérünk is, aki bár távol van tőlünk, lélekben folyamatosan velünk van, ma is: „Az ásvány-Telér úgy képződött, hogy a vízből, amely a hasadékot átjárta, a benne oldott ásványi anyag lerakódott… Isten Lelke által bennünk is „lerakódott” az evangélium, lelkünkben az Isteni szeretet, kegyelem arany rögöcskéi. Most ezt összehordhatjuk, feltárhatjuk, és a közös lelki asztalra kitehetjük, hadd álljon össze egy Istent dicsérő, magasztaló ékkővé.”
Ezt tettük az Istentisztelet utáni szeretetvendégségen, ahol beszélgethettünk jelenlegi és rég nem látott gyülekezeti tagokkal, lelki testvérekkel, akik hitükkel formáltak, vagy formálnak minket ma is. Az ifjúsági tagok rövid interjúkat készítettek a vendégekkel, akik megosztották a gyülekezethez kötődő emlékeiket, gondolataikat.
A fáradhatatlan ifjúság az ünnepi alkalom után spontán szerveződött focitalálkozóval mozogta le az elfogyasztott kalóriákat.
Gyülekezetünk száz évére visszatekintve szívünkből mondjuk, hogy mindezért „Egyedül Istené a dicsőség”!
Gódor Annamária gyülekezeti tag