Rendszerüzenet
2018. október 24.

Református verseny Újfehértón 2018. október 16-án

A hetedik tanévét kezdő Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda immár harmadjára szervezte meg a „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” elnevezésű versenyét. Ebben a tanévben kilenc település 13 iskolájának 237 tanulója vett részt különböző kategóriákban. A gyerekek összemérhették tudásukat vers- és prózamondásban, bibliaismereti, zsoltáréneklő és rajzversenyen.


Nagytiszteletű Baracsi István református lelkipásztor a Királyok 1. könyvének 3. részének 5 – 9 versei alapján szolgált igei köszöntéssel.

„Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között…”

Hangsúlyozta, hogy a tehetség nem érdem, hanem Istentől kapott ajándék, ami kötelez.

A gyerekek 13 helyszínen mérhették össze tudásukat. A zsűri tagjainak sokszor okozott komoly fejtörést a döntés, hiszen nagyon sok tehetséges gyerek vett részt a versenyen.

A megmérettetés után a versenyzőket, kísérő pedagógusokat, a zsűri tagjait meleg ebéddel és süteménnyel láttuk vendégül. A versenyző tanulók a zsűri döntésének meghozatala idején kézműves foglalkozáson és filmvetítésen vehettek részt.

 alt 

Mint mindig, most is iskolánk szülői voltak segítségünkre sütemény sütésével, vagy helyszíni segítséggel, amit hálás szívvel köszönök meg.

De köszönetet mondok a zsűri tagjainak a szolgálatukért és iskolánk valamennyi dolgozójának az előkészítő munkáért és a verseny lebonyolításáért. Külön köszönöm Baracsiné Lakatos Margit és Velkesziné Kézi Valéria tanítók hónapok óta tartó szervező munkáját.

Versenyünk a Református Pedagógiai Intézet által kiírt nyertes pályázat támogatásával jött létre.

Bízunk benne, hogy a versenyen résztvevők szép emlékekkel tértek haza, és két év múlva újra találkozhatunk.

Versenyeredményekről iskolánk honlapján tájékozódhatnak.

https://ujfehertoireformatusiskola.webnode.hu/

Váradi Sándorné
intézményvezető