Rendszerüzenet
2018. október 18.

A Hetedik Harsonaszó

A 2017-es Reformáció-500 országos kortárs grafikai pályázaton Neuberger István festő- és grafikusművész nyerte el a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnökségének díját. A díjnyertes alkotó "A HETEDIK HARSONASZÓ – Kapcsolódások a Bibliához" című kiállítása október 17-én délután nyílt meg a Kölcsey Központban.

2017-es esztendőben az év egyik legjelentősebb hazai képzőművészeti eseménye volt a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Magyar Művészeti Akadémia, Debrecen Önkormányzata és más szervezetek kezdeményezésére létrejött Reformáció-500 országos kortárs grafikai pályázat és tárlat. A közel négyszáz beérkezett pályaműből 88 alkotó 102 művét mutattuk be 2017 szeptemberében a Kölcsey Központban. A pályázaton Neuberger István festő- és grafikusművész a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége díját nyerte el.

alt

A megnyitón köszöntőt mondott Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője és Wehner Tibor, Munkácsy-díjas művészettörténész.

 alt 

Az eseményen közreműködött a Debrecen-Szabadságtelepi Református Egyházközség Kálvin János Vegyeskara.

A kiállítás kapcsolódik a Magyar Festészet Napja eseményeihez: október 18. Szent Lukács, a festők védőszentjének napja.

A kiállítás ingyenesen látható, naponta 9:30-18 óráig, esti rendezvények idején 19 óráig a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében november 11-ig.

 alt 

Neuberger István 1953-ban született Tatán. A tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskolában kezdett rajzolni, majd az ottani Művelődési Központban folytatta művészeti tanulmányait. Volt esztergályos, műszaki rajzoló, tanított általános iskolában. A Képzőművészeti Főiskolán 1979-ben diplomázott festő szakon, a mestere Gerzson Pál Munkácsy-díjas festőművész volt. 1985-től a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti iskola, a kilencvenes évektől a budafoki Mészáros László Művészeti Egyesület, később nyaranta a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskola művésztanára. Rendszeresen állít ki egyéni és csoportos tárlatokon, munkáit hazai és külföldi múzeumokban és magángyűjteményekben is láthatjuk. "A HETEDIK HARSONASZÓ – Kapcsolódások a Bibliához" című tárlatára válogatott alkotásai a bibliai Írásokhoz kapcsolódnak. Egyéb témái mellett már kora ifjúsága óta sajátos módon jeleníti meg, forgatja magában az Isten világát. A művészetére általában jellemző sajátos realizmust használó groteszk képi világa ebben a tárgyban is a mindennapokból táplálkozik, az élet dolgaira reflektál. Festészetét színes paletta, dinamikus felületek, magabiztos rajztudás és gyakran intellektuális hangvétel jellemzik.

 alt 

Fotók: Szirák Sára
A teljes galéria ITT tekinthető meg.