Rendszerüzenet
2018. október 12.

Felkészülés a lelkészszentelésre

Az Egységes Lelkészképestő Vizsga letétele után 19 lelkipásztor kérte, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület az október 27-ére meghirdetett lelkészszentelő istentiszteleten engedélyezze felszentelésüket. Az egyházkerület Pasztorációs Intézete szervezésében dr. Bodó Sára intézetvezető és dr. Fekete Károly püspök közösen készült a jelöltekkel a felemelő eseményre október 10-11-én Kunhegyesen a Siloám Otthonban.

 Az elcsendesedés óráiban bibliai történeteket „hangszereltek magukra”. Jónás története, a kánai menyegző csodája és a tékozló fiú példázata segítette a felkészülést és az önvallomások megfogalmazását. Elmélyültek a lelkészi eskü szövegének gondolatköreiben és hitet tettek az egymásra figyelés mellett. A felkészülést úrvacsorai közösség zárta, majd búcsúzóul önállóan készített áldásmondással ajándékozták meg egymást a leendő szolgatársak.     

alt