Kettős hálaadás a Hajdúböszörmény Bocskai téri Gyülekezetben
„Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk” Zsolt 126,3
2018. szeptember 16-án kettős hálaadó ünnep volt a Hajdúböszörmény Bocskai téri Református Gyülekezetben. Egyrészt birtokba vehettük megújult gyülekezeti házunkat, mely kitartó imádság, évekig tartó adománygyűjtés után, igényes kivitelezéssel készült el. Másrészt ünnepélyes keretek közt letehettük a Baltazár Dezső Református Általános Iskola épülő tornacsarnokának alapkövét.
A hálaadó istentiszteleten az igét dr. Fekete Károly a Tiszántúli Egyházkerület püspöke hirdette a 126. Zsoltár és Jelenések 21,1-8 alapján. A gyülekezeti házban több helyen is felbukkanó Alfa és Ómega jelképre utalva így fogalmazott: „Amikor beléptek az új gyülekezeti terembe, akkor kapcsolódjon bennetek össze a gyönyörű Krisztus-szimbólum és a 126. zsoltár két képe. Örömhír, hogy a velünk sorsközösséget vállaló Isten, létünket örök életre fordító hatalma alatt élhetünk. Jézus Krisztusban egyesült a korfordító Isten és sorsvállaló ember. Ő lett a mi sorsunk nagyszerű megoldása.” Az egyházi épületegyüttes mellett most felépülő tornacsarnokra utalva ezt mondta: „Lélek és test gondozása a templomban, az iskolában és a testnevelés helyszínén is fontos”.
A Hajdúböszörmény főterére néző, 1931-ben épült gyülekezeti ház felújításának szükségességéről és a felújítás menetéről Loment Péter és Lomentné Szopkó Tünde lelkipásztorok beszéltek. Megköszönték a tervezőknek, kivitelezőknek az igényes munkát. Kiemelték a gyülekezet élni akarását és azt, hogy a felújítás során a gyülekezet tagjai erő feletti áldozatot vállaltak. Elmondták, hogy első ütemben 2014-15-ben a szerkezeti és külső felújítás történt meg. Második ütemben 2017-18-ban a teljes belső felújítás valósult meg. Az épület korszerű és otthonos környezetet biztosít nagyobb konferenciák megrendezésére, de egymás mellett akár három kisebb gyülekezeti csoport is tarthatja alkalmait. A tájékoztató közben a templom kivetítőjén a felújítás előtt rögzített romos állapotról, majd a megújult épületről láthattunk képeket. Balláné Bodai Judit igazgató asszony megszólalásában arról szólt, hogy miért vált szükségessé a tornaterem építése. Halaszthatatlan és történelmi pillanat, hogy a református iskola újraindítását követő 24. tanévben végre megkezdődhet egy korszerű tornacsarnok építése. A hálaadó gyülekezetet köszöntötte Szabadi Árpád esperes úr a Hajdúvidéki Református Egyházmegye gyülekezetei nevében, Kiss Attila polgármester úr Hajdúböszörmény város nevében, és Gyulai Sándor gondnok úr a presbitérium nevében.
Felemelő pillanat volt, amikor az ünneplő gyülekezet a templomból átvonulva az épülő tornaterem helyszínére, az alapkőbe egy időkapszulát helyezett el. Püspök úr áldást mondott a megkezdett és elkészült épületekre és a hálaadó gyülekezetre. Az ünnepélyes szalagátvágás után lehetőség volt arra, hogy a megjelentek körülnézzenek a megújult gyülekezeti házban. A hálaadó alkalom a református iskola étkezőjében, a megterített asztalok melletti beszélgetéssel ért véget.
Lomentné Szopkó Tünde
Fotók: Barcza János
A teljes galéria itt érhető el.
Tiszántúli Református Egyházkerület