2018. szeptember 13.

A kert végében Tisza

„Rajta, északi szellő! Déli szél, jöjj!
Lengj át kertemen,
hadd áradjon szét balzsamos illata!” (Énekek én 4,16)

Ha meg tudnának szólalni a kertek, akkor sem tudnák olyan szépen elbeszélni, kik járnak-kelnek benne, mint ahogyan az illatokkal üzennek. A milotai parókia kertje jó illatot áraszt, gyógyítja a lelket. Árasztja magából a frisset, tisztát. Bokrai alatt szeretet szunnyad.

alt

2018. szeptember 9-én a Hirdesd az Igét! programsorozat gyülekezeti felnőttképzési napján Milota adott otthont az imádság témájával foglalkozó rendezvénynek. A környékbeli gyülekezetek küldöttségeivel együtt megtöltöttük a meseszép milotai templomot. Az istentiszteleten a helyi gyülekezet gyerekei és énekkara is szolgált.

alt

Fekete Károly az imádáságról szóló tanítását a prédikáció és előadás kettősében a kérés felelősségétől (hamis bíró példázata), a kegyelmes Isten döntéséig (az én erőm erőtlenség által ér célhoz) rajzolta meg előttünk.

alt

Az ebéd után, mely a helyi önkormányzat és gyülekezet ajándékaként került az asztalunkra, kerekasztalbeszélgetés következett, melyben püspök úr mellett Szalay Kont esperes és Pálinkás Gyula helyi lelkipásztor vallott személyes imatapasztalatáról az Institutióból vett citátumok segítségével. A mintegy nyolcvan főnyi kitartó csapattal úrvacsorai közösséggel zártuk ezt a közös vasárnapot. „Nem kezdhetnénk elölről az egészet?” – kérdezte egy gyülekezeti tag, a közös fotózásra felsorakozva. Mert:

alt

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.
Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.”
(Zsolt 133)

Tóth-Mihala Veronika

Fotók: Barcza János

A teljes galéria itt érhető el.