Rendszerüzenet
2018. szeptember 07.

A DRHE évnyitója a Nagytemplomban

Szeptember 8-án 10 órakor kezdődik a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanévnyitója a Nagytemplomban. A díszdoktoravatással egybekötött ünnepi istentiszteleten Fekete Károly püspök hirdet igét.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2018. szeptember 8-án 10 órától díszdoktoravatással egybekötött ünnepi tanévnyitó közgyűlést tart a Debreceni Református Nagytemplomban. Az egyetem díszdoktorrá avatja Dr. Jooseop Keum koreai református lelkipásztort, az Egyházak Világtanácsa volt missziói igazgatóját, szöuli egyetemi tanárt.

A szöuli Presbiteriánus Egyetem és Teológiai Szeminárium (PUTS) és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem között évek óta szoros az együttműködés, amelyet idén nyáron a hallgatói csereprogram beindításával erősítettek. A hittudományi egyetem vezetése a díszdoktori cím adományozásával többek között a keresztyén egyházak együttműködéséért folytatott munkáját ismeri el Jooseop Keum-nak.

 alt 

Idén több mint százhúsz új hallgató kezdi meg tanulmányait a hittudományi egyetem 480. tanévén. Tanító szakon 76 diák tanulhatja meg, hogy kell az alsós tagozatos gyerekeket tanítani. 48 diákot vettek fel a hitéleti képzésekre, ezek közül a vallástanár, azaz a református hittanár-nevelőtanár volt idén a legnépszerűbb szak.