Rendszerüzenet
2018. szeptember 04.

"Ti azért így imádkozzatok..." - Szentesen jártunk

"Ti azért így imádkozzatok..." - presbiteri találkozót tartott a Tiszántúli Református Egyházkerület a Hirdesd az Igét! program keretében a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközségben 2018. szeptember 2-án, vasárnap délután.

alt

Mintegy nyolcvan presbiter testvér gyűlt össze a Csongrádi Egyházmegyében, hogy találkozzanak, és, hogy megosszák egymással tapasztalataikat az Isten házában.

alt

Juhász András esperes tartotta a nyitó áhítatot, és a tékozló fiú testvérének példáján keresztül erről a tagmondatról beszélt: „Amikor pedig megjött ez a te fiad,…” (Lk 15,30), rámutatva, hogy az idősebb fiú érzései, magatartása milyen tisztán tükröződnek ebben a néhány szóban. Elzárkózása, szeretetlensége nem csupán testvérétől való elhatárolódását, vele szembeni irigységét fejezik ki, hanem apjának is ezt üzeni ez a mondat: ha ő a te fiad, én nem vagyok a fiad. Nem megy ugyan el az atyai háztól, de fiúként még sincs jelen.

 alt 

Az esemény témája az ima volt, amiről - mint ahogyan Fekete Károly püspök úr előadásában kiemelte - nehéz beszélnünk, hiszen olyannyira személyes.

 alt 

Nehéz megnyilatkoznunk, kitárulkoznunk, hiszen az ima annyira személyes, annyira intim, mindamellett pedig hitéletünk és hitünk megélésének egyik alappillére. Az élő és személyes kapcsolatunk, beszélgetésünk az Úrjézussal. Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan tartott előadást Fekete Károly tiszántúli püspök, és Gilicze Andrásné, a gyülekezet lelkipásztora, és erről tettek bizonyságot a különböző gyülekezetek presbiter testvérei. Sokféle hang, nézőpont, szokás mutatkozott meg, de az ima fontossága és feltétlen szükségessége mindegyikből kiviláglott.

 alt 

A beszélgetés és a tapasztalatcsere a szeretetvendégség során tovább folytatódott ezen a talán utolsó, nyáriasan meleg napon.

 alt 

Fotók: Barcza János
A teljes galéria itt érhető el.