Emlékistentisztelet Váncsodon
Emlékistentiszteletet tartottak Váncsodon az évfordulók jegyében 2018. augusztus 25-én délután.
A gyülekezet tagjai a száz évvel ezelőtt véget ért első világháborúra emlékeztek, és felidézték, hogy huszonöt évvel ezelőtt, 1993 nyarán, egy nagyszabású ünnepségen leplezték le a váncsodi hősök emlékművét a templom melletti parkban. Az emlékmű két márványtábláján 64 hősi halott neve szerepel az első világháború idejéről, és 46 áldozat neve a második világháború időszakából.
Az istentiszteleten igét hirdetett dr. Fekete Károly püspök, aki A zsidókhoz írt levél 11-12. részének válogatott verseiből adta át Isten üzenetét. A gyülekezetet és a környékbeli lelkipásztorokat dr. B. Csákné Kovács Kinga lelkipásztor köszöntötte. A bihari egyházmegye nevében Nagy Zsolt esperes mondott személyes hangú köszöntést.
Az emlékműnél Szalay Csaba polgármester osztotta meg gondolatait az emlékezőkkel, majd koszorúzásra került sor. A Szózat közös eléneklése előtt Kiss Marietta népdalénekes szolgált énekléssel az emlékezők örömére.
Fotók: Barcza János
Az 1993-as istentiszteletet ITT tekinthetik meg.
Az 1993-as emlékmű avatást ITT nézhetik meg.