Rendszerüzenet
2018. augusztus 22.

Jöjj, mondjunk hálaszót…!

A leveleki gyülekezet 2018. augusztus 18-án hálaadó istentiszteletet tartott a templom fennállásának huszadik évfordulója alkalmából. Az ünnepi alkalmon Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette az igét a Róm 8, 12-17. alapján.

alt

alt

Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

 alt 

„A szívünkben hálaadással vagyunk együtt, hogy megünnepelhetjük ezt a két évtizedet. Úgy gondolom, hogy a házi istentiszteletek és a vallási esték után otthonra találni ezek között a falak között biztosan azoknak volt igazán nagy élmény, akik nagyon várták, hogy legyen itt egy harmadik templom. Ezen a helyen az Úristen úgy döntött, hogy három felekezetnek kell azt a keresztyén hangot felerősíteni, amelyik sok mindenről üzenhet. (…) Akiket az Isten Lelke vezérel, azok megtalálják ennek a templomnak az ajtaját, le merik nyomni a kilincsét, és át merik lépni a küszöbét. Az Isten szent Lelkének a vezetése azért hoz bennünket ide, mert a templom, az Isten háza a szabadulás háza. Az Istennel való kapcsolat: szabadító kapcsolat – sok mindentől meg tud ebben a házban, a templomban szabadulni az ember. Aki pedig szeretné ezt a vezérlést, ezt a szabadítást, ezzel a szabad lélekkel tud kilépni is a templom ajtaján” – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök.

 altSimon Döme András lelkipásztor köszönti a gyülekezetet

Az egyházközség története:

A Leveleki Református Missziói Egyházközség története nem nyúlik messze a múltba. A templom ebben az esztendőben, 2018-ban ünnepli a 20. születésnapját. Még sokan élnek, továbbá emlékeznek arra a bizonyos hálaadó istentiszteletre, amikor 1998. augusztus 20-án felszentelték a gyülekezet templomát. Óriási áldásként élte meg a közösség.

A falu összetételét tekintve a lakosság nagy része a római vagy a görög katolikus felekezethez tartozik, azonban az idő előrehaladtával egyre több református család került be a településre. Amíg a körülmények engedték, Nt. Somogyi Sándor lelkipásztor szervezésével „vallásos esteket” tartottak, ahol a helyi reformátusság összegyűlhetett, és megélhette a hitét. Isten megáldotta e szolgálatokat, és immáron az vált a legnagyobb problémává, hogy egy-egy háznál már a gyülekezet nem fért el kényelmesen.

 alt 

Egyre indokoltabbá vált, hogy legyen egy saját épülete a közösségnek, hogy önállósodni tudjon. A helyi reformátusság erejét tükrözi, hogy bár kis közösség, de a templom felépítésének ügyéért sokan álltak szolgálatba. Istené legyen a dicsőség azért, hogy Nt. Somogyi Sándor lelkipásztor mellett voltak presbiterek, akik Tóth Pál presbiter, immáron pedig a leveleki gyülekezet gondnoka vezetésével összefogtak, és tiszteletreméltó szorgalommal tettek meg mindent annak érdekében, hogy Leveleken református templom épülhessen. Az Úr pedig megáldotta e nemes szolgálatot, ezért lehet immáron a leveleki közösségnek saját otthona, saját temploma.

 alt 

A gyülekezet története elválaszthatatlan a Besenyődi Református Egyházközségtől, hiszen amíg nem volt templom Leveleken, a közösség nagy része átjárt Besenyődre az istentiszteleti alkalmakra. A két gyülekezet élete éppen ezért mindig is össze volt fonódva, s ez így van a mai napig is, hiszen nem csupán a közös múlt, a közös lelkipásztor személye köti össze őket, hanem a mai napig közösen megtartott alkalmak is. Az egymás iránti nyitottság megléte, a jelen, amelyre nézve lehet építeni a jövőt is.   

A leveleki közösség egy élni akaró, és életre képes gyülekezet. Sokrétű alkalmak keretében igyekszünk az embereket megszólítani. Hétközi alkalmaink: bibliaórák, zenés áhítatok, kóruspróbák, fiatal férfiak bibliaköre, ifjúsági bibliakör.

 alt 

Bízunk benne, hogy ahogyan az Úr eddig is egyengette közösségünk útját, ezután is vezetni fog bennünket.

Mindenért Istené legyen a dicsőség!

Simon Döme András
lelkipásztor
Besenyőd, Levelek

Fotók: Barcza János

A teljes galéria itt érhető el.

Az eseményt megelőzően Budai Lilla készített interjút Simon Döme András lelkipásztorral az Európa Rádióban:

Letöltés