Nyár a csökmői gyülekezetben
A gyülekezeti élet nyáron is tartalmas: a csökmői gyülekezet Szabó Gyula lelkész szervezésével Erdélybe kirándult, valamint közösségi alkalmakon is részt vett.
Szalonnát sütött a csökmői gyülekezet
Jó hangulatban zajlott az augusztus 9-i forró nyári este a csökmői templomkertben. Szabó Gyula református lelkész és a presbitérium erre a napra hirdetett szalonnasütést, amire bárkit szeretettel vártak.
A tüzet Szigeti János presbiter felügyelte, aki sorra pirította a kenyereket a többieknek. Mindenki vitt valamit, így az asztal is hamar megtelt. Ahogy hűlt az idő, egyre többen merészkedtek nyársukkal a parázs közelébe. A gyerekek kihasználták a hatalmas, árnyas templomkertben rejlő lehetőséget, és jót fogócskáztak, bújócskáztak, időnként a templomba is bekukkantva. A felnőttek a falatozás mellett beszélgetéssel, nevetéssel mulatták az időt egészen addig, amíg teljesen be nem sötétedett.
Gyülekezeti kirándulás Erdélybe
Ismét egy új ötlettel rukkolt elő Szabó Gyula lelkész. Úgy gondolta, jót tehet a gyülekezetnek egy kis csapatépítő kirándulás. Az ötlet támogatókra talált, és augusztus 4-én meg is valósult. A csökmői gyülekezet szervezésében harminc fő indult kirándulni Erdélybe. A túrát Jankuly Imre (Moha), darvasi bronzjelvényes túravezető irányította.
A kirándulás a híres Révi és Sonkolyosi szorosokba vezette a csapatot, ahol a legfőbb természeti formáló erő a Sebes-Körös és a felszín alatti vizek voltak. A túrát izgalmassá tette a függőhídon való átkelés, valamint a vasúti sínek melletti gyaloglás. A bátrabban megmártóztak a sodró és dermesztő hideg vízben is. A csoport érdekesnek találta a titokzatos Szelek barlangját, majd a Zichy barlang csodálatos cseppköveit. Sokaknak hajmeresztő élmény volt a falba vájt úton, láncokba kapaszkodva haladás a buszhoz vezető visszaúton. A feszültségeket egy nagyváradi városnéző séta oldotta zárásként.
B. Kiss Andrea