Az igazi önkéntességről - Szeretethíd a Debreceni Református Kollégium Óvodájában

 

Egy voltam azok közül, akik a Kárpát-medencei Református Önkéntes napok rendezvényéhez kapcsolódtak 2018. május 26-án az óvodában. Elítélt embertársaink (Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet), szülők, nagyszülők, óvodai munkatársak együtt voltak ezen a szombati napon és két kezük munkájával segíthettek.

 

 

Egy fárasztó hét után, gondolatban már az esti Kollégiumi Öregdiák és osztálytalálkozóra is készülve érkeztem meg, ezen a napsütéses szombat reggelen a Debreceni Református Kollégium Óvoda udvarára. Sokféle gondolat kavargott a fejemben: Vajon hányan fognak eljönni azok közül, akik feliratkoztak? Vajon milyen lesz együtt dolgozni olyan embertársainkkal, akik elzárt világban élik mindennapjaikat? Vajon be tudjuk-e fejezni, amit elterveztünk? Igyekeztem, mint helyi felelős mindent előkészíteni (festékeket, ecseteket, kerti szerszámokat), mire az önkéntesek megérkeztek, készen állt minden ahhoz, hogy kezdődhessen a munka: virágültetés, fajáték festés, homokozó ásás, sziklakert rendezése. Az óvodába járó gyermekek családjai egy-egy virággal, bokorral is hozzájárultak az udvarunk szépítéséhez. A Szeretethíd országos koordinátoraitól külön erre a napra készített pólókat kaptunk, melyeket átadhattunk a résztvevőknek. Köszönjük a szervezőknek, nagy örömöt szereztek a pólókkal mindenkinek!

 

Ez a nap most nemcsak az önkéntes segíteni akarásról szólt, hanem az egymás elfogadásáról. Hiszen egy udvaron belül, szinte egymás mellett ugyanolyan segíteni vágyással voltunk jelen szülők, nagyszülők, dolgozók és fogvatartottak.  A nap végére már nem voltak szerepek. Itt minden olyan természetesnek tűnt, olyan egyszerűnek, hiszen a segítségadásról beszélt minden mozdulat. 

 

 

Segítség az, ha szeretettel fordulunk egymás felé, ahol közös cél a fontos, az, hogy a hétköznapok sűrűségében elmaradt munkálatokat közös erővel elvégezzük. Mert akinek célja van, szándéka nemes, azt az Úr Isten is megsegíti. A Szeretethíd arról is szól, hogy megtapasztalhassuk, hogy az emberi különbözőségek, életek között a szeretet mi mindenre képes. Nem számít, hogy ki honnan jött, csak az, hogy milyen szándék van a szívében. Talán elítélt embertársaink is újra felfedezhették magukban, amit az évek alatt elvesztettek. A saját magukba vetett hitüket. Újra azt érezhették, hogy a világ kint ugyanúgy létezik, mint azelőtt és rájöttünk mi is arra, hogy ezen a délelőttön valódi, lényeges dolgok történtek. Mert az igazi önkéntesség az, amikor nem magunkért, hanem másokért vagyunk. Ha másokért tudunk tenni, akkor az, nekünk is jó.

 

Arra az érzésre pedig, hogy hasznosak vagyunk, minden embernek szüksége van.

 

Reméljük, hogy ez a nap egy emlékezetes pillanat marad az életünkben, és aki ennek egyszer részese lehetett, minden évben visszatér. S akkor ez a híd, tényleg kapcsolatot tud teremteni ember és ember között. Hiszen, a másikhoz vezető híd csak önmagunkon át vezet a szeretetünkkel kikövezve.

 

Deák Tünde
óvodapedagógus