Rendszerüzenet
2018. május 15.

Huszonöt éves szolgálat

Huszonöt esztendeje szolgál Kunhegyesen Nagy Kálmán református lelkipásztor. Ennek alkalmából 2018. május 12-én, szombaton ünnepi istentiszteletet tartottak, ahol Fekete Károly, tiszántúli püspök hirdette az Igét a Zsolt 126. alapján.

„Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! / Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.”

alt

alt

Fekete Károly felidézte a kezdeteket, egy 1995-ös, őszi napot, amikor részt vett egy kunhegyesi istentiszteleten, ahol – már második esztendeje – Nagy Kálmán szolgált. A lelkipásztor a hosszú szolgálati ideje alatt sok mindent tett a gyülekezetért. „Ebben a zsoltárban kitűnik, hogy mikor Isten jóra fordítja az ő népének a sorsát, akkor az ajándékidő, mert abban valamit helyreállít, ami letűnt” – mondta. „Isten elhozta a jó fordulat idejét, de ehhez a jó fordulathoz az embernek is hozzá kell csatlakoznia. Ma, visszatekintve a 25 éves szolgálatra, csak Isten felől nézhetünk vissza. Egy helyreállító közösség vesz most minket körül, minden korosztályból. Itt együtt gyűjthetünk erőt” – zárta szavait Püspök úr.

 alt 

alt

Ezt követően Nagy Kálmán lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz. Visszaemlékezett a kezdetekre, szolgálatára. Az 1993-as beiktatásáról egy rövidfilmet is megtekinthetett a gyülekezet. „Itt adhatunk most hálát Istennek azért az útért, ami mögöttünk van” – mondta. Nagy Kálmán aktív részese a városi közéletnek is.

 alt 

Több mint ezer keresztelés és közel kétszáz házasságkötés a huszonöt év mérlege. A lelkész eddig két és félezer alkalommal állt ravatal mellett. Néhány éve a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el eddigi munkáját.

 alt 

Fotók: Barcza János

A galéria itt tekinthető meg.