Rendszerüzenet
2018. április 18.

Ifjúsági Csendesnap Szatmárban

Április 14-én rendezte meg a Szatmári Református Egyházmegye Ifjúsági Csendesnapját Jánkmajtison. Elsősorban a konfirmációs és afölötti korosztályt szólítottuk meg. Az alkalom témája a teremtés volt, "minden, amit alkotott, igen jó!" (1 Móz 1, 31) bibliai ige alapján. E témán belül válogattuk össze az énekeket, amit tanultunk és közösen elénekeltünk, amelyet a csengersimai Ifjú Hírnök zenekar vezetett.

alt

A napot Szalay Kont esperes úr nyitotta meg, amelyet egy tartalmas előadás követett az Isten által jónak teremtett világról, Kovács Tibor körösladányi lelkész szolgálatában.

alt

Az előadás után kiscsoportokra osztottuk a fiatalokat, ahol közösen beszélhették tovább a nap témáját. Ezt követően visszamentünk a tornaterembe, ahol már Pintér Béla várta a gyerekeket és koncertjével bizonyságot tett előttük.

 alt 

A délelőtti programok jól sikerültek, a fiatalokon is az látszódott, hogy érdekelte őket a téma és örültek a találkozásoknak, ismerkedéseknek. A lelki táplálékon túl a testi szükségletekről is gondoskodtunk, hot dog és szendvics várta a résztvevőket, amelyet a helyi gyülekezeti tagok készítettek nagy odafigyeléssel. A délutánra is maradt még elfoglaltság, a kézműves foglalkozáson bőrkarkötőt és tarisznyát, valamint tavaszi virágdíszeket készíthettek maguknak a fiatalok, és a Debreceni Egyetemi Gyülekezettől kölcsönkapott óriás társasjátékon és reformációs szabadulószobán mérhették fel tudásukat és ügyességüket.

 alt 

alt

A nap végén - a több mint 140 fiatal visszajelzése alapján - mondhatjuk, hogy áldott alkalom volt és várjuk a folytatását.

Szabó Béla lelkész
a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági referense
További képek ITT érhetőek el.