Rendszerüzenet
2018. március 29.

A II. világháború katonai áldozatainak állítottak emlékművet Balmazújvárosban - hanganyaggal

2018 Nagyhetében elcsendesedve március 28-án 16 órától emlékezett meg Balmazújáros lakossága a II. világháborúban elvesztett áldozataira.  Kustár Gábor szobrászművész első köztéri alkotásának felavatását több mint egyéves tervezői és kivitelezői munka előzte meg. Az emlékmű a helyi önkormányzat megbízásából, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával valósulhatott meg.

Az új emlékmű elkészítését az tette szükségessé, hogy az elmúlt év helytörténeti kutatásai során egyértelművé váltak a korábbi emlékmű hiányosságai. Azon az alkotáson mintegy 150 név szerepel, miközben csak a katonai állományban hősi halált halt honvédek és tisztek száma meghaladja a 370-et.

alt

Nem hősi emlékmű ez. Hiányzik belőle a hamis romantika pátosza. Inkább csendes mementó. Egy hely, ahol meg lehet állni, emlékhely, ahol főhajtva le lehet róni tiszteletünket. Ahogyan a neveken túl az egyetlen mondat is így akar emlékeztetni rájuk: a hazáért haltak.

Az új emlékműnek két központi alakja van.

 alt 

Az egyik az elesett katonákat jelképező, rozsdás acéllapból kivágott honvéd alakja. Ez a holtan heverő figura csak az emlékmű fő nézetből látható teljesen. Pontosabban a negatívja, hiszen éppen az elesettek hiánya az, ami a ma élő hozzátartozókban azóta is annyira elevenné teszi a veszteséget, melyet haláluk okozott.

A másik alak egy angyal tömör, már-már robosztus figurája. Nem könnyed mennyei lény, inkább megtört tartással, részvéttel fordul az áldozatok felé. Mészkőből faragott stilizált alakja csak utal az égi lényre. Megtört tartása jelzi: a háború nem a mennyei örök hatalom terve, hanem földi hatalmak elhibázott döntése.

Az új emlékműről Papp Beatrix készített összeállítást az Európa Rádióban:

Letöltés