Rendszerüzenet
2018. március 25.

Pillanatképek virágvasárnapról - hanganyaggal

Debrecenben immár hagyomány, hogy a szamárháton érkező Krisztust és üdvözlőit a Kuckó Művésztanya bibliai kort idéző jelmezesei idézik meg, s mivel a páros táncnak nagyböjtben helye nincs, a debreceni néptáncosok közül a lányok járnak körtáncot, s köszöntik a tavaszt kapuzókkal.
 
alt
 
16 órától a Csapó utcai sétálóövezetben volt Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita barkaszentelési liturgiája, köszöntőt mondott dr. Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész és Papp László, Debrecen polgármestere, majd Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását idézte meg az ünnepi menet.
 
alt
 
Az állomáshelyeken az elmélkedéseket felolvassa Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, közreműködnek a Pendely család tagjai, Kuckó Művésztanya és a Ham Ko Ham.
 
A keresztút stációit az alábbi egyházközségek fogadták örökbe: Debreceni Görögkatolikus Parókia, Debrecen Kistemplomi–Ispotályi Református Egyházközség, Debreceni Evangélikus Egyházközség, Szent Anna Főplébánia, Debreceni Baptista Gyülekezet, Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség.
 
alt
 
A keresztút állomásai: Kossuth tér– Csonkatemplom – Kormányhivatal – Szent Anna Főszékesegyház – Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér
 
18 órától virágvasárnapi ünnepi zenés istentisztelet vette kezdetét a Debrecen Helyőrségi Zenekarral a Nagytemplomban. Ez az alkalom a debreceni katonák és családtagjainak húsvéti templomi együttléte, amit évről-évre a katonazenekar karnagya, a dandár református tábori lelkésze és a Nagytemplom lelkészei szerveznek a katonacsaládok, a gyülekezet és Debrecen városa felé.
 
alt
 
Köszöntőt mondott dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.
 
Elhangzottak többek között Bach, Mozart, Händel és Mendelssohn művei, de a modern zenei repertoárból is ízelítőt kapott a gyülekezet. A zeneszámok a virágvasárnapi történet és különböző bibliai igeszakaszok, személyes bizonyságtételek reflexiójaként csendültek fel.
A Debrecen Helyőrségi Zenekart annak karnagya vezényelte, Pál István őrnagy és Kovács Róbert százados, közreműködött az Ady Leánykar és a Nyíregyházi Egyetem Kamarakórusa. 
 
Az ünnepi igehirdető Sajtos Szilárd őrnagy, a debreceni dandár református tábori lelkész volt.
 
Fotók: Gonda László
 
Az Európa Rádió összeállítása a debreceni virágvasárnapról:
 

Letöltés