Rendszerüzenet
2018. március 23.

Virágvasárnap Debrecenben

Debrecenben évek óta hagyomány, hogy a húsvét ünnepét megelőzően, virágvasárnapi közös megemlékezést tart a város lakóival együtt Debrecen és a történelmi egyházak püspökei, elöljárói. A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, mint a program főszervezőjének célja, hogy a keresztény világ legnagyobb ünnepét a Debreceni Virágvasárnap programmal még inkább emlékezetessé tegye.

alt

alt

Az ünnephez kapcsolódó barkaszentelésről, keresztútjárásról, a virágvasárnapi zenés áhítatról, az egyedülálló városi és egyházi összefogásról 2018. március 22-én a Debreceni Városházán sajtótájékoztatót tartottak. A sajtótájékoztatón részt vett Papp László Debrecen polgármestere, Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája, Palánki Ferenc a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke, Asztalos Richárd a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, Bereczki Lajos a Baptista Teológiai Akadémia rektor-helyettese, Sipos Barnabás a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség parochusa és Bódor Edit a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 alt 

A DEBRECENI VIRÁGVASÁRNAP PROGRAMJAI

A virágvasárnap megünneplése 2012 óta Debrecenben azt is jelenti, hogy a Főnix Rendezvényszervező kezdeményezésére a böjti táncokat járó néptáncos lányok Debrecen főutcáján elevenítik fel a néphagyományt kapuzó és karikázó táncokkal, a Kuckó Művésztanyának köszönhetően pedig Jézus jeruzsálemi bevonulását idézik fel a jelmezesek. A bibliai és a néprajzi örökség kezet fog ezen az ünnepen, a szamárháton bevonuló királynak hozsannázó sokaság örvendezése kívánja, hogy templomfalat átlépve ünnepeljenek hívők és a csatlakozó érdeklődők. Így hasonlóan az adventi közös ünnepléshez az utca embere is részese lehet a közösségnek, és „az összefogás ünneptől ünnepig tarthat”.

Évről évre katolikus és református lelkészek voltak gazdái a vonulást követő alkalmaknak, a barkaszentelés mellett a szabadtéri áhítat, a közös éneklés rendre a virágvasárnapot követő nagyhét eseményeit is felidézte.

2017-ben mind az esemény eddig felépített rendjében, mind létszámában jelentős változás történt. A felekezetek lelkészeivel egyeztetve egy városi keresztút körvonalazódott, melynek állomásait a különböző felekezetek képviselői „fogadták örökbe”. A tavalyi tapasztalat is arra sarkallta a szervezőket, hogy ezt a közös keresztútjárást hagyománnyá építsék.

Helyszín:       Csapó utcai sétálóövezet (a Fórum előtt) – Kossuth tértől induló stációk – Nagytemplom

Időpont:         2018. március 25. | vasárnap | 16.00-19.30

16.00 barkaszentelés a Csapó utcai sétálóövezetben, ünnepi bevonulási menet néptáncos lányokkal

16.30 bibliai keresztútjárás kereszt(y)én(y) felekezetek részvételével

18.00 Dominica Palmarum – a Debrecen Helyőrségi Zenekar zenés áhítata a Nagytemplomban

16 órától a Csapó utcai sétálóövezetben kezdődikPalánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita barkaszentelési liturgiája, köszöntőt mond dr. Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész és Papp László, Debrecen polgármestere, majd Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását idézi meg az ünnepi menet.

Biblai keresztútjárás indul a Kossuth tértől: Kossuth tér (Főnix-szökőkút)– Csonkatemplom – Kormányhivatal – Szent Anna Székesegyház és Főplébánia– Csokonai Színház – Városháza – Kossuth tér (Főnix-szökőkút) útvonalon. Az állomáshelyeken az elmélkedéseket Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész olvassa fel. Közreműködnek a Debreceni Zenede Pendely családjának tagjai, a Kuckó Művésztanya és a Ham Ko Ham.

A keresztút stációit az alábbi egyházközségek fogadják örökbe: Debreceni Görögkatolikus Parókia, Debrecen Kistemplomi–Ispotályi Református Egyházközség, Debreceni Evangélikus Egyházközség, Szent Anna Főplébánia, Debreceni Baptista Gyülekezet, Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség.

Ahogy az előző hat évben tette, a magyar Református Szeretetszolgálat idén is virágmagokkal ajándékozza meg a jelenlévőket.

18 órától a Nagytemplomban a Debrecen Helyőrségi Zenekar zenés áhítata kezdődik Dominica Palmarum címmel. Köszöntőt mond dr. Fekete Károly református püspök, igét hirdet Sajtos Szilárd tábori lelkész, őrnagy, vezényel Pál István őrnagy, közreműködik az Ady Leánykar és a Nyíregyházi Egyetem kamarakórusa.

Fotók: Barcza János